605 millió forintos bevétel folyik be Vác város kasszájába az adóemelések révén. Nemcsak a telekadó és építményadó nőtt jelentősen, de 30 százalékkal 20 ezer forintról 26 ezer forintra emelték a magánszemélyek kommunális adóját is, mely felháborította a lakosságot.
A Vácon élőket felháborította a döntés, melynek hangot is adtak, az egyik legnagyobb, több mint 40 ezer tagot számláló Váci Élet nevű helyi Facebook csoportban.
Van, aki azt írja: „Én aztán igazán ritkán nyilvánulok meg,de ezt a koszt, rendetlenséget, elhanyagoltságot, ami szeretett városomban van!!!! Nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Itt születtem, itt élek….de nem emlékszem, hogy ilyen rendetlenség lett volna itt bármikor is. Felháborítónak tartom,hogy nincs nagyobb látszata a befizetett pénzünk megfelelő felhasználásának!!”
Egy másik hozzászóló szerint:
„laza”30%-os emelés…a semmire. Elhanyagolt, mocskos, koszos, alvó város…30 éve semmit nem fejlődött. Látszat intezkedések (virágültetés stb). De teljesen mindegy kik ülnek a bársonyszékekben, szintől, oldaltól függetlenül az egyik 19 a másik 20-1.
Sokan teszik szóvá a város állapotát:
„Több kosz, több szemét, több adó. Jó biznisz ja mégsem.”
Van, aki úgy is kapott csekket, hogy már nem is lakik Vácon:
„Én is megkaptam úgy hogy 1 éve elköltöztem Vácról a régi önkormányzati lakásomra. Na ez a pofátlanság!!!”
Van, aki arra emlékeztet, hogy ez nem volt kampányígéret:
„Ez valamiért nem volt a választási kampányban”
Többen azt fejtegetik, mire is fordíthatja a város az ebből befolyó összeget? Mint azt korábban megírtuk, több 50 millió forintot várnak ebből az adónemből.
„Kíváncsi lennék, mire költik?”– teszi fel a kérdést valaki, mire azt írják: „A polgi és az alpolgik fizetésére. Mert a városra biztos nem.” Más hozzászóló: „Pont ez lenne a kérdésem, hogy mire fizetem! A papíron két oldalon azt részletezi, hogy ha időben nem fizetek,akkor ilyen meg olyan szankciók fog érni! De ŐK mit adnak ezért a pénzért!”
Van, aki a polgármestert teszi felelőssé:
„Pénteken kaptuk kézhez mi is. A párom csak ennyit mondott a boríték felbontása után: „Nemcsak azt a nőt, hanem azt is meg kellene kergetni, aki rá szavazott”