A tudományos élet gazdagítása jegyében az Apor Vilmos Katolikus Főiskola minden évben számos kiemelkedő jelentőségű, plenáris ülésből és kiscsoportos szekcióbeszélgetésekből álló konferenciát rendez, egyik-másik már több éves hagyománnyal bír, ilyen például a roma konferencia, amelynek az idei időpontja március 20-a csütörtök.
Az „Akik csak nekünk kellenek” című tudományos-kulturális alkalom a cigány és/vagy hátrányos helyzetű gyerekek nevelésében sajátos módszereket alkalmazó iskolák és ifjúságsegítő intézmények közreműködésével valósul meg.
A 10 órakor kezdődő programban Dr. Gloviczki Zoltán rektor köszöntője után elsőként a csepeli Burattino Általános Iskola és Középiskola, Gyermekotthon küldetéséről, működéséről, módszertanáról hallhatnak előadást az érdeklődők Csapi Júlia és Márton András interpretálásában. További előadások az ebédszünetig: Az atipikus tehetségek világelsajátítása (Braun József, Zöld Kakas Líceum MH); Van dolgunk egymással – jóléti és szociális szolgáltatások egy befogadó iskolában (dr. Győrfi Éva és Glashutter Melinda, TaNext Akadémia Szakgimnázium és Szakiskola); Kapocs a peremhelyzetben felnőtté váló tizenévesek elérése, segítése érdekében – a Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat Alapítvány munkájának bemutatása (Szabó András egykori szakmai vezető és alapítványi titkár); Hogyan dolgozik a Bagázs a telepen élő roma gyerekekkel és felnőttekkel? (Dr. Both Emőke, BAGázs Közhasznú Egyesület). Az ebédszünet után interaktív, irányított beszélgetésbe lehet bekapcsolódni a délelőtti plenáris ülés előadóival. A találkozó hivatalos programját a művészetek valamely területén autodidakta módon tanuló tehetséges cigány/roma gyerekek bemutatkozó produkciói zárják.