Egy évtizede indította útjára a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) a Zöld Alternatíva környezetvédelmi vetélkedőt, amely során a Z generáció tagjai játékos feladatok segítségével ismerhetik meg a fenntartható és környezettudatos cementgyártást, az idei verseny ismét a váci cementgyárban zajlik majd értékes nyereményekért.
A DDC nagy hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődésre, ami nem csupán a cégfilozófiáját hatja át, de a mindennapi tevékenységeiben is jelen van, mindezt pedig társadalmi felelősségvállalási programja keretében különböző kezdeményezésekkel és évi rendszerességgel megrendezésre kerülő eseményekkel is erősíti.
A program részeként évről évre fontosnak tartják a Vácott és Beremenden található cementgyáraik kapuinak megnyitását a környékbeli fiatalok előtt.
A zöld alternatíva vetélkedő és nyílt nap kifejezetten a környezetvédelem iránt érdeklődő középiskolás diákokat és oktatókat szólítja meg. A verseny minden évben nagy sikernek örvend. Az elmúlt 10 évben több mint 500 diák, pedagógusaik és természetesen szurkolótáboraik izgulhatták végig a sok-sok különleges feladattal tarkított versenyt.
A vetélkedő döntőjében a bejutott csapatok játékos módon mérhetik össze tudásukat, egyúttal tanulhatnak a korszerű cementgyártásról, de a fenntartható fejlődésről is, a legjobban teljesítő három csapat a korábbi évekhez hasonlóan az idén is értékes nyereményekben részesül.
A regisztrációkat március 26-án 20:00 óráig fogadják a DDC honlapján, ahol a vetélkedőről részletesebb információ is található.