Ezzel itthon a legmagasabb a fizetésük az átlagbérhez viszonyítva az OECD országok közül.
„Magyarországon a legmagasabb az orvosok bére az átlagbérhez viszonyítva” – írta Facebook-bejegyzésében Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette, Magyarországon több mint ötszöröse az orvosok fizetése az átlagbérnek, amivel első helyen állunk az OECD rangsorában. Kiemeli, 2010 óta hatalmas növekedésen ment keresztül a szakmában dolgozók fizetése: míg 2010-ben egy pályakezdő orvos alapbére 129 500 forint volt, mára már ez az összeg 687 ezer forint, amihez még hozzáadódnak a pótlékok. Egy 41 éve dolgozó orvos alapbére 262 345 forint volt 2010-ben, most 2 380 057 forint. Az államtitkár bejegyzésében azt írja, „azért fontos az orvosok anyagi megbecsülése, hogy minél jobb szakemberek dolgozzanak a kórházakban”