Egyedülálló kihívásra vállalkozott négy iskola, több mint 120 diákja a nagyböjti időszakra: a Szent István Intézet és a váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) szervezésében megvalósuló kutatásban az okoseszközök korlátozásának hatásait vizsgálják majd a szakemberek.
Milyen hatással lehet a gyermekek készségeire és képességeire az okoseszközök korlátozása? Hogyan járulhatunk hozzá szülőként a gyermekek mentális egészségének védelméhez? Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a válaszokat a Szent István Intézet és a váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) szervezésében megvalósuló egyedülálló felmérésben, melynek
nyitóalkalma egy bemeneti méréssel és kihívásindító bulival kezdődött az Eiffel Műhelyházban.
Az eseményen Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója és Puskás Balázs gyermekvédelmi szakember, a váci EKIF főigazgatója köszöntötte a diákokat.
„Én is próbálom majd megcsinálni a kihívást és szigorúan fogom naplózni ezt az időszakot. A végén pedig megígérem, hogy meggyónom majd nektek, hogyan sikerült számomra felnőttként a kihívás, mert nekünk is nagyon nehéz lesz. Köszönöm, hogy vállaljátok ezt a próbatételt!” – mondta Puskás Balázs a jelentkezőknek.
A digitális detoxban négy település (Dunakeszi, Fót, Cegléd, Szolnok) összesen négy iskolája vesz részt 6 osztállyal. Több mint 120 diák csatlakozott ehhez az egyedülálló méréshez a 6., 7. és 8. osztályosok közül.
A fiatalokat Marton Zsolt váci megyéspüspök és Kovács Zsolt, a Váci Egyházmegye ifjúságpasztorációért felelős papja is buzdította videóüzenetben.
„Ez a szó, hogy detoxikáló, rögtön az alkoholszenvedélytől való elvonást juttatja eszünkbe, de nem csupán ez okozhat valakinek szenvedélyt az életében, hanem a digitális eszközök nem megfelelő és nem mértékkel történő használata is. Ez egy nagy kaland, amihez sok örömet, erőt és kitartást kívánok, annak a hitében és reményében, hogy a gyümölcsei is meglesznek” – emelte ki a püspök.
A bemeneti, írásos, tesztalapú mérést Hal Melinda klinikai szakpszichológus irányította Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő segítségével, ez a digitális detox végén, április 8-án is megismétlődik majd és ezekből az eredményekből várhatóan érdekes és fontos következtetéseket lehet majd levonni az okoseszközök korlátozásának szükségességéről.
A mérések közötti egy hónap detox során a fiatalok a „Helló Teló Szabályzat” szerint tartózkodnak az okoseszközök személyes képernyőhasználatától.
A mérés eredményét, az akcióban résztvevő intézményeket, szervezeteket a szervezők egy kiadványban fogják közreadni 2025. június 30-án.
A fő cél a magyar szülők, pedagógusok számára egy olyan anyag bemutatása, ami segítségükre lehet, hogy hatékonyabban együttműködjenek a gyermekek mentális egészségének védelmében.
A mérés után az Eiffel Műhelyházat Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatójának a vezetésével járhatták körbe a diákok, ahol bepillanthattak az intézmény működésébe és az előkészületi munkákba.
Majd Bőhm Csaba világbajnok öttusázó motivációs beszédét hallgathatták a résztvevők, a fiatal sportoló kiemelte, hogy az alázat, a kitartás és az áldozathozatali képesség kell ahhoz, hogy a fiatalok elérjék céljaikat.
„Arra buzdítalak benneteket, hogy vállaljatok ti is áldozatokat, mert megéri. Ezért is jó ez a „Helló Teló!” program, mert a social media olyan terület, amely engem sokszor megtréfált már. Méghozzá úgy, hogy egy olyan világba taszított, amikor nem a jelenben éltem. Ez arra késztetett engem, hogy már ne örüljek úgy a dolgoknak a valóságban, mint korábban. Amikor pörgetitek a közösségi média oldalakat, akkor az agy olyan dopamin sokkot kap, hogy függők leszünk tőle. Én is az vagyok, ez a felismerés pedig szíven ütött és ezért én is vállalkoztam egy olyan kihívásra, hogy a telefonomról letörlöm azokat az alkalmazásokat, amelyek arra késztetnek, hogy folyamatosan a kezemben legyen a készülék. Azóta pedig azt érzem, hogy jobban vagyok. Próbáljátok meg ti is elhagyni kicsit az okoseszközöket, ez számomra is motiválóan hat, hogy folytassam a saját kihívásomat” – fogalmazott Bőhm Csaba.
A „Hello Teló!” program szakmai partnerei Hal Melinda klinikai szakpszichológus, Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő, Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, az AVKF főiskolai tanára és
Horváth Szilárd, az M5 szerkesztő-műsorvezetője, egyben a Búzaszem Katolikus Iskola alapító-igazgatója.