Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője a Facebook oldalán szerda este közzétett bejegyzésében Matkovich Ilona polgármester ma délelőtti posztjára reagál, melyben a balliberális városvezető ismét arról ír, hogy az általa nyolcaknak nevezett önkormányzati képviselők távol maradtak a szerda reggeli rendkívüli képviselő-testületi üléstől.
Szabó Csaba úgy fogalmaz: „A gyerekek botránya után a polgármester olyan valótlanságokat állít, hogy a Fidesz-KDNP frakció tagjai szándékosan szabotálják az üléseket. Ez egyszerűen hazugság! Nem, hogy szabotáljuk, még mi javasoltunk februárra két időpontot is, hogy mikor lenne számunkra megfelelő az ülés. A polgármester ezt teljes mértékben figyelmen kívül hagyta és egyeztetés nélkül hívott össze már többedszerre üléseket. A választások után együttműködésről beszélt, eközben igazából politikai csatákat vív. Mi ismételten javasoltunk két időpontot a polgármesternek, hogy megtarthassuk az üléseket.”
Szabó Csaba hozzáteszi: „Van még hova süllyedni? A Fidesz-KDNP frakció képviselői nap mint nap a város érdekében dolgoznak, miközben a polgármester olyan rossz állapotba került, hogy kétségbeesésében folyamatosan valótlanságokat állít. Azért ennyire frusztrált, mert nem tudta átverni a testületen a gyermekei szabálytalan reggelizőjét. Miközben még most is azt hiszi, hogy ő a város első embere és itt az lesz, amit ő akar. Hát nem! A szabályok mindenkire vonatkoznak, még a gyermekeire is! A gyerekek botránya után a polgármester olyan valótlanságokat állít, hogy a Fidesz-KDNP frakció tagjai szándékosan szabotálják az üléseket.”
Mint arról korábban már írtunk, a kormánypárti képviselő, ma azt is közölte, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság indított vizsgálatot, mivel nem adták ki a jól fizetett politikai tanácsadó szerződését.