Hűtlen kezelés bűncselekmény alapos gyanúja miatt feljelentést tett Szabó Csaba, miután nem lehet tudni, hogy a Váci Humán Szolgáltató Központ pontosan mire költötte el azt a 30 millió forintot, amit ukrán menekültek megsegítésére kapott a Belügyminisztériumtól – tudta meg a Vác Online a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjétől.
Szabó Csaba feljelentését a rendőrség áttette a Nemzet Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságához költségvetési csalás gyanújával. Tájékoztatása szerint rendőrség nyomozást indított hűtlen kezelés ügyében. Szabó Csaba információi szerint a Váci Humán Szolgáltató Központ elég érdekes költötte el azt a 30 millió forintot, melyet a Belügyminisztériumtól kapott ukrán menekültek megsegítésére. Közérdekű adatigénylést nyújtott be, melyekből elmondása szerint meghökkentő dolgok derültek ki.
„Döntse el mindenki, hogy mennyire életszerű az, hogy a Váci Humán Szolgáltató Központ ukrán menekülteknek nagyjából százezer forint értékben ránctalanító krémet vásárol, 170 ezer forint értékben pedig márkás fehérneműket vásárol. Továbbá, mielőtt kiköltöztek volna, előtte egy-két héttel több mint egymillió forint értékben vásároltak bútorokat. Jelenleg nem tudni, hogy ezekkel a bútorokkal mi lett, ugyanis nincsenek azokban az ingatlanokban, ahol az ukrán menekültek el voltak szállásolva” – fogalmazott a Vác Online kérdésére Szabó Csaba.