A héten elkezdődik a nagyböjti időszak, aminek bevezetéseként Hamvazószerdán reggel püspöki misére hív a harang a Karolina kápolnába, egyúttal ez az alkalom lesz a nyitánya a 40 nap az életért elnevezésű életvédő programnak.
A 40 nap az életért elnevezésű nemzetközi program célja, hogy ima, böjt és békés jelenlét révén felhívja a figyelmet arra, hogy az élet a fogantatással kezdődik.
Vácott március 5 – április 13. között hétfőnként és szerdánként 6:00-17:00 óra között lesznek jelen az önkéntesek a szakrendelőnél, csatlakozva az évről évre egyre több helyütt megvalósuló imaszolgálathoz. (Jelentkezés és információ az s.devecz.vali@gmail.com címen.)
A deákvári plébánián alfa kurzus indul útkereső fiataloknak, a részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött, a jelentkezési határidő március 10-e.
A MotiVÁCió Mentálhigiénés Műhelyben képzett szakemberek várják azokat, akik egy csoporthoz csatlakozva szeretnének fejlődni, elakadásaikban segítséget kapni. A sorstárs csoportok mentálhigiénés szakemberek, képzett terapeuták vezetésével valósulnak meg és nagy hozzáadott értékük, hogy a résztvevők egymásnak különleges támogatóivá válhatnak a megosztásoknak köszönhetően. A csoportok személyes jelenléttel vagy online formában valósulnak meg és egy kivételtől eltekintve ingyenesen vehetők igénybe 2025-ben is.
Családi szövet
A családterápiás önismereti csoport kezdő és gyakorló szülőknek szól március 4-től kezdődően.
Minden hónap első keddjén 16.00–19.00 között találkoznak a csoport tagjai, hogy körbejárják a családi életszakaszokra jellemző témákat.
A csoportot Bogdán Réka családterapeuta, Kosztolányi Anna Róza bába és R. Hubert Orsolya mentálhigiénés szakember vezetik.