Megtartotta első ülését a Kábítószer-ellenes Akciócsoport. Rétvári Bence a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője a közösségi oldalán osztotta meg a Magyarország Kormánya által közzétett videót, melyben az akciócsoport első ülésének eredményeiről számol be.
A videóban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott:
zéró tolerancia, elindul a hajtóvadászat a drogkereskedők ellen.
„Mit teszünk az egyre növekvő kábítószer-problémával szemben?” – tette fel a kérdést az ügyben kinevezett kormánybiztos, Horváth László fideszes országgyűlési képviselő. Kiemelte:első lépésként felszámolják a kábítószer-kereskedelmet.
„Most ért véget a Kábítószer-ellenes Akciócsoport első ülése a Belügyminisztériumban” – közölte Rétvári Bence, hozzáfűzve: az ülésen részt vettek a rendőrség, az oktatásügy, a szociális terület és az egészségügy vezetői is. „Közös feladatunk fellépni a drogkereskedők ellen” – szögezte le az államtitkár.
Kifejtette: Magyarországon újfajta módjai terjedtek el a drogkereskedelemnek: nagyon olcsó kábítószereket kínálnak a dílerek, nagyon nagy számban. Aki kábítószert kínál más gyerekének, az ronccsá teszi más gyerekét – mondta, hangsúlyozva: nulla tolerancia van velük szemben. A drogkereskedőknek nem számít más embereknek az élete, nekik csak az számít, hogy minél több pénzt keressenek. „Meg fogjuk állítani őket” – emelte ki Rétvári Bence.
Horváth László arról beszélt: „a mai napon az akciócsoporton áttekintettük és azonosítottuk a legfontosabb beavatkozási területeket, célpontokat; rendelkezésünkre áll egy Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal, egy különleges bevetési egységgel, amely képes bárhol és bármikor lecsapni a kábítószer-kereskedőkre”. Le is fog csapni, mert a kábítószer-kereskedőkkel szemben nincs irgalom, zéró a tolerancia – mondta a kormánybiztos, hozzátéve: „fel fogjuk számolni a kábítószer-kereskedelmet Magyarországon”.
Kijelentette: a drogkereskedelmet nem visszaszorítani kell, hanem felszámolni. A kábítószer-kereskedőkkel szemben nincs pardon, zéró tolerancia van – nyomatékosítja. Rétvári Bence jelezte: „Azért koncentráljuk az erőinket, hogy a kábítószer-bűnözés régi formái mellett az új formák ellen is hatékonyan fel tudjunk lépni”.
Már létrejött egy 150 fős drogrendőrség, és mellettük egy 60 fős bevetési egység
– közli az államtitkár.
„Itt ma megbeszéltük, hogy a törvény szigorával sújtunk le a drogkereskedőkre, és indul a hajtóvadászat!” – zárta mondandóját Rétvári Bence.