Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke három pontban értékelte a februári képviselő-testületi ülés döntéseit.
A közösségi oldalán közzétett bejegyzésben szót ejtett a polgármester, Matkovich Ilona családi cége szabálytalan építkezéséről, a költségvetésről, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról is. Utóbbi kapcsán megjegyezte:
„Azért az hihetetlen, hogy egy választási vereség után ellenzékben a mi szájízünk szerint tudtuk módosítani közel 30 helyen, jelentősen szűkítve a polgármester mozgásterét! Azért ez miatt sem minket kell(ene) átkozni, hiszen csak szólok, a 15 képviselőből 5, azaz öt a frakciónk létszáma!”
A polgármester családi cége, a Lujza és Koriander kapcsán azt írja: „A Lujza és Koriander helyzete. Ez a legegyszerűbb, hiszen itt egy engedély nélkül épült üvegterasz utólagos legalizásáról kellett volna dönteni. Szerintem nem a mi frakciónknál kell keresni a megoldást, hiszen elvileg többségben van az Összefogás nevű csoportosulás és, ahogy az elmúlt öt évben is, bármit megszavazhat. Mi a kampányunk során végig központi helyen szerepeltettük ezt a kérdést és a választások után sem mondhatunk mást. Tehát az ő számukra a megoldás az összefogás berkein belül van, vagy nincs…Egyébként itt nem az étteremről van szó, mint idegenforgalmi látványosságról és sokak szerint egy színvonalas helyről, hanem arról hogy a törvénynek mindenkire egyformán kell vonatkozni. A városházán keletkező balkáni performanszról, amely méltatlan egy testületi üléshez pedig inkább nem is beszélnék, mindenki látta és minden résztvevő önmagát minősítette!”
A költségvetést érintően megjegyzi, hogy legfontosabb szempont az intézmények működőképességének biztosítása volt. Mint fogalmaz: „Ez szerintem sikerült. A fejlesztésekre csak és kizárólag ingatlan eladásból lehetne pénzt biztosítani, így ez alapján az erről szóló vita hipotetikus, hiszen semmilyen pénz nem áll rendelkezésre, tehát egy lehetőségről szólt a vita. Én személy szerint több pénzt hagytam volna a kultúrára és a sportra, de a többi megszorítással egyetértek.”
Végezetül posztjában kitért a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítására is, melyről azt írja: „Azért az hihetetlen, hogy egy választási vereség után ellenzékben a mi szájízünk szerint tudtuk módosítani közel 30 helyen, jelentősen szűkítve a polgármester mozgásterét! Azért ez miatt sem minket kell(ene) átkozni, hiszen csak szólok, a 15 képviselőből 5, azaz öt a frakciónk létszáma! Összefoglalva: a Fidesz-KDNP frakció szinte minden javaslata átment a testületen ellenzékben! Ezt sem minősítem, mindenki látja a helyzetet!”