Rosta Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom váci önkormányzati képviselője információi szerint Matkovich Ilona polgármester családi cégének szabálytalan építkezése miatt járt Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Vácon, akinél a polgármester szerette volna elérni, hogy a DK-hoz közelálló önkormányzati képviselők támogassák a Lujza ügyét (mert hogy korábban nem ezt tették) – írja Facebook oldalán.
Emellett közli, hogy információi szerint a Lujza ügyvezetője levélben fordult a Mi Hazánk Pest vármegyei elnökéhez és Toroczkai László pártelnökhöz, akiknél ugyanezt szerette volna elérni!
„Azt gondolom, hogy ezek a tények a polgármesternek az önkormányzatiságról és a jogállamról fennálló álláspontját hűen tükrözik!” – értékel a Mi Hazánk váci önkormányzati képviselője.
Hosszasan elemzi posztjában a februári képviselő-testületi ülést megelőző eseményeket, és Matkovich Ilona ebben a témában Facebook oldalán írt bejegyzéseit. Rosta úgy véli, hogy szerinte feltűnő bevezetés az a polgármestertől, hogy – tőle szokatlan módon – invitálta a váci polgárokat, hogy vegyenek részt a szerda reggel 8 órakor kezdődő ülésen, mert a 2025. évi költségvetés vitájára fog sor kerülni és ez közvetlenül érinti a váci polgárokat.
Értékelése szerint: „Önmagában az a tény üdvözlendő lenne, hogy a város vezetője szívén viseli a nyilvánosságot és lehetőleg minél szélesebb körben szeretné a váciak elé tárni a fontos döntések meghozatalának részleteit.”
Ám mint rámutat: „Másnap azonban szinte mindenhol a Lujza & Koriander ügyvezetőjének (polgármesterünk fiának) felhívását láthattuk, hallhattuk, miszerint február 19-én reggel 8.00 órára ő is a testületi ülésre „verbuválta” azokat, akiknek meg kell menteniük a kávézója-reggelizője teraszát, mert azt a képviselő-testület „rosszabbik” fele le szeretné bontatni. Mily érdekes egybeesés! (A lebontásról a képviselő-testület nem jogosult dönteni, arról a kormányhivatal már hónapokkal ezelőtt jogerős határozatot hozott!)„
Aztán azt is írja, hogy a polgármester –„véletlenül”- úgy állította össze az ülés napirendjét, hogy az 1. pontként 8.00 órakor a Lujza ügyét szerette volna immáron harmadjára tárgyaltatni.
Szó szerint azt írja a Lujza és Koriander kapcsán:
„Az álláspontok megoszlanak abban a tekintetben, hogy az ügyet ki és milyen szempontból -érzelmi, jogi, politikai vagy racionális alapon- közelíti meg. Ezzel kapcsolatban nagyon sok helyen nagyon sokan kifejtették véleményüket. A magam részéről szeretném egy kicsit az ügy mögött lévő részleteket is felvillantani, amelyek talán nem annyira ismertek. A Lujza & Koriander részéről elhangzott, hogy ők jóhiszeműen építkeztek, nem tudták, hogy a vitatott teraszhoz építési engedély kellett volna. Az egykori főépítész „beismerte bűnösségét”, hogy bizony ő hibázott az ügyben.
A testületi ülésre a cégvezető ismét benyújtotta azon kérelmet, amelyet egyszer már benyújtott 2020. októberében és amely alapján a polgármester!! (igaz, hogy az alpolgármester írta alá) kiadta a településképi engedélyt. A kérelem szerint: „nevezett ingatlanon álló épület bejárati oldalára, annak homlokzata elé ernyőszerkezet jellegű, mozgatható/nyitható árnyékoló szerkezetet kívánunk létesíteni…. a kialakítást követően szerkezetével részben vagy egészben nem zár körül teret”.
Az idézett szövegrészlet alapján teljesen egyértelmű, hogy mit szerettek volna felszerelni. Pontosan azt a homlokzatra szerelt árnyékolót, amely 2021-ben már látható volt az épületen. Tehát a főépítész nem hibázott, pontosan azt a kérelmet és olyan tartalommal hagyta jóvá, amelyre a kérelem irányult. Ezután jöttek az érdekességek! Egyszer csak az árnyékoló lebontásra került és megépült a jelenleg is látható, üvegfalakkal körbezárt, az épülettel szervesen egybeépített terasz. Erre vonatkozóan azonban a 2025. februárjában a képviselő-testülethez benyújtott iratok között sincs olyan kérelem, amely ennek a terasznak az építésére irányult volna.
Van ugyanakkor egy olyan tervrajz, amely a 2020. októberi kérelem állítólagos melléklete és amelyen – láss csodát- nem a kihúzható árnyékoló szerepel, hanem a jelenlegi üvegezett terasz. Ezzel csupán az az „aprócska” probléma, hogy ha a szöveges kérelmet olvassuk, abból semmilyen körülmények között nem lehet arra az értelmezésre jutni, hogy az egy zárt terasz építésére irányult volna 2020. októberében. Ha valóban a jelenlegi üvegezett terasz építésére irányult az eredeti kérelem, akkor miért szerelték fel a kihúzható árnyékolót és miért volt az az épületen több, mint egy évig?
Arról sincs tudomása a közvéleménynek, hogy milyen módon próbálták meg a képviselő-testület nem a polgármester oldalán szavazó képviselőit „rávenni” arra, hogy változtassák meg véleményüket.
A testületi ülés előtt két héttel – váratlanul- megjelent városunkban Gyurcsány Ferenc és Varjú László (a DK elnöke és alelnöke), akiknél a polgármester szerette volna elérni, hogy a DK-hoz közelálló önkormányzati képviselők támogassák a Lujza ügyét (mert hogy korábban nem ezt tették). Jómagam a múlt héten értesültem arról, hogy a Lujza ügyvezetője levélben fordult a Mi Hazánk Pest vármegyei elnökéhez és Toroczkai László pártelnökhöz, akiknél ugyanezt szerette volna elérni! Azt gondolom, hogy ezek a tények a polgármesternek az önkormányzatiságról és a jogállamról fennálló álláspontját hűen tükrözik!
Egyelőre ennyit arról, ami kimaradt a városházi hírekből! Ezekről a tényekről azoknak a tüntetőknek sincs tudomása, akik üvöltöztek a testületi-ülés alatt és közben, a képviselőket gyalázták és ezt a polgármester szó nélkül elnézte (vagy mosolyogva örült neki?!)”- zárja bejegyzését Rosta Zoltán.