A váci polgármester Matkovich Ilona családi cége, a Lujza és Koriander szabálytalan építkezésének utólagos legalizálását szerették volna elérni Vácon a februári ülésen, immár két sikertelen alkalom után, harmadjára is a képviselők elé hozva, hiába. A többség döntött. Vége a családi biznisznek.
Az évek óta húzódó, a polgármester családjához köthető Lujza és Koriander ügy helyi közéleti vihara akkora hullámokat vetett, hogy magával rántotta az Összefogás Vácért frakciót, szétesett a baloldali egység, és a város történelmében eddig méltatlan ordibálásnak, és a képviselők vegzálásnak lehetett tanúja a lakosság a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, amikor Szabó Csaba (Fidesz-KDNP) váci önkormányzati képviselő javaslatára lekerült napirendről a téma.
Gyurcsány Ferenc sem véletlenül járt Vácon két héttel a testületi ülés előtt – Matkovich elismerte ugyanis, hogy oda a választási koalíció egysége, és szétszavazás is van
Valószínűleg nem véletlen, hogy megjelent Vácon két héttel a testületi ülés előtt Gyurcsány Ferenc a DK elnöke, és az elítélt Varju László a párt alelnöke, akik féláron osztottak gyümölcsöt a városban Ferjancsics László (Összefogás Vácért) baloldali önkormányzati képviselővel karöltve. A váci polgármester családi cégének ügyét tárgyaló ülést megelőzően még egyszer Vácon jártak Gyurcsány emberei. Varju László és Juhász Béla, mint a párt választókerületi elnöke egy héttel a testületi ülés előtt egyeztettek a váci polgármesterrel. Matkovich Ilona posztjában el is ismerte, hogy „nem működik a választási koalíciónk olyan egységben, mint korábban.” De ír a testületben lévő szétszavazásról is. Ám úgy tűnik ez nem hatotta meg különösebben Makrai Zsoltot (Összefogás Vácért), aki simán leszavazta a váci polgármester családi cégének ügyét a napirendről. Így tett Matkovich másik szövetségese, egykori alpolgármestere Ferjancsics László (Összefogás Vácért) is, aki szintén szembe ment ezúttal is Matkovich-csal, ami mondjuk nem meglepő miután legutóbb erős kirohanást rendezett az ülésteremben a jogszabálysértő üvegterasz okán. Cirkuszt és provokációt emlegetett akkor. Az mondjuk meglepő, hogy Inotay Gergely tartózkodott.
A polgármester családi cégénél, a Lujza és Koriandernél még 2023. őszén tartott hatósági ellenőrzést a Pest Vármegyei Kormányhivatal, majd építésrendészeti eljárást indított és kötelezte az építtetőt a teraszt árnyékoló szerkezet bontására. A szövevényessé vált ügyben, igyekeztünk kibogozni a szálakat és időrendben megmutatni a valós tényeket. 2020 októberétől a mai napig gyűjtöttük össze a botrányos ügy fejleményeit.
Szabálytalanság a Lujza és Koriandernél, életveszélyes társasház a Liszt Ferenc sétányon, hatvanéves fák kivágása a Kőhíd utcai társasház miatt, tiltakozás a Paduc utcai társasháznál stb. – mind Matkovich Ilona családjához köthető beruházások
A cikkben arra is kitérünk, hogy a polgármester családi cégének ez a szabálytalan építkezése túlmutat önmagán, elég ha csak a szintén Matkovich Ilona családjához köthető Liszt Ferenc sétányon épült életveszélyes társasházra gondolunk. Tény ugyanis, hogy élet- és balesetveszélyes társasházat épített Matkovich Ilona, váci polgármester fiának cége. Ennek az építkezésnek lett az áldozata a váci Makovecz ház is. De említhetjük a Barabás utcai, vagy a Karcsu Arzén utcában épült társasházakat is. Továbbá a szintén a váci polgármester gyermekéhez köthető Kőhíd utcai országos botránnyá fajult társasház megépítése miatti ügyet. Ott egy tucat hatvanéves fát vágtak ki és húzták fel a négyemeletes monstrumot az ott élők hatalmas tiltakozása ellenére. Botrány-botrány hátán a polgármester családi cégeinek építkezései miatt, és akkor még ott van a Paduc utcában várhatóan megépülő társasház is, ami ellen már tiltakozó akció zajlott.
Az a bizonyos napellenző
Ismert tény, hogy a Duna-parton, az Ady Endre sétányon épült reggeliző-szálláshely építtetője kezdetben csak egy napellenzőt telepített a terasz fölé. Ez rendben is lett volna.
Az alábbi dokumentum szerint 2020. októberében Pajor Levente a Lujza és Koriander ügyvezetője településképi bejelentési eljárás keretében bejelentést tett egy ernyőszerkezet jellegű, mozgatható/nyitható árnyékoló szerkezet létesítésére.
Ő maga írja azt, hogy azért erre a szerkezetre kérnek engedélyt, mert ez az Étv. 2. § 10. pontjában foglalt „épület” fogalom meghatározás alá ez a szerkezet nem tartozik. Meg is magyarázza, hogy miért. Mint írja, ez a napellenző megoldás nem zár körül teret, nem is épületrész.
Tovább indokolja, hogy mivel ez így nem is épületrész, nem esik egyértelműen az OTÉK 1. számú mellékletének 48. pontjában meghatározott helyiség definíciója alá sem, ezért a 312/2012 (XI. 8.) Korm. rend. 1. melléklet 5. pontja értelmében „Az épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése építési engedély nélkül végezhető.
Itt az utolsó mondatban található a lényeg: ehhez nem kellett építési engedély. 2020. 10.07-én fogalmazott meg az építtető kérelmet településképi bejelentési eljáráshoz, melyet a Főépítészi Osztályhoz nyújtott be. A kérelem típusán a kérelemben az szerepel, hogy kérelmük építési engedélyhez nem kötött építési tevékenység. Az ingatlan helyi védettségi besorolása szerint területi védettség alatt áll.
A csatolt dokumentumok között azonban található egy pergoláról készült terv, melyről a benyújtott iratban nem tesznek semmilyen említést, a kérelem egyáltalán nem erről szól.
Ez a 2025.02.19-i képviselő-testületi ülés első napirendi pontjának előterjesztéséhez feltöltött dokumentumokból derül ki.
2020.10.12-én Matkovich Ilona balliberális polgármester aláírásával kiállításra kerül egy dokumentum „igazolás településképi bejelentési eljárásról” címmel. Ebben a dokumentumban az szerepel, hogy az építtető Lujza& Koriander Kft. kérelmének tárgya: bejárat homlokzat elé, árnyékoló szerkezet létesítése. A polgármester által aláírt dokumentumban is rögzítik, hogy ez a napellenző építési engedélyhez nem kötött építési tevékenység. Zöldi Péter főépítész szakmai állásfoglalás szerint: „Az árnyékolószerkezet méretei, anyaghasználata, színezése a Településkép-védelmi Rendelet előírásainak megfelelnek, megvalósítását támogatom.„
Magyarán az ernyőszerkezetű napellenző megvalósítását támogatta a főépítész, amire az építtető a kérelmet beadta.
Csakhogy, egyszer csak eltűnt a kitekerhető napellenző a polgármester családi cégének terasza felől és felépült egy üvegezett tetejű és oldalfalú szerkezetet
Később azonban már egy üvegezett oldalfalú szerkezet is készült a terasz fölé, ám ezt a HÉSZ előírásai nem engedélyezik, továbbá építési engedély köteles is, így bontásra kötelezték a tulajdonost.
A Vác Város Helyi Építési szabályzatáról (HÉSZ) szóló 30/2017.(XI.24.) önkormányzati rendelet 14. p) pontja szerint: „A Duna parti sétányokon az előkertben nem lehet pavilont, építményt, kiegészítő építményt elhelyezni.” Ezzel az ott élők közül igen sokan természetesen tisztában is vannak, senki más nem próbálkozott ilyen szabálytalanságot elkövetni. Pedig, és mint arra Szádoczki Imre (Fidesz-KDNP) képviselő is rámutatott, sokan építettek volna ehhez hasonló értéknövelő építményt, de jól tudták, hogy ezt az érvényben lévő szabályozás miatt nem tehetik meg.
Így került a képbe a Halászkert és a Gasztrovác Kft. – 2023. decembernél tartunk
Ezt követően a Matkovich-család minden követ megmozgatott, hogy a gombhoz varrják a kabátot, magyarán sikerüljön átvinni a testületen a HÉSZ módosítását. Az nem tisztázott, hogy a sétányon található három vállalkozás maga kereste-e meg Pajor Leventét, vagy fordítva, így kérdéseinkkel felkerestük a cégeket. Amint választ kapunk cikkünket frissíteni fogjuk. Tehát nagyon úgy tűnhet, és ez nem megerősített tény, csupán feltételezés, hogy behúzhattak az ügybe más vállalkozásokat is, elvéve a központi figyelmet a családi cégről, és arról a tényről, hogy bontásra kötelezték az építtetőt. De menjünk tovább, lássuk a tényeket.
2023.12.13-án településrendezési eszközök – beérkezett módosítási kérelmekkel kapcsolatos döntések néven került a váci képviselő-testület elé egy előterjesztés.
Ebben a dokumentumban temérdek módosítási kérelem mellett található a GasztroVác Kft. kérelme a 10. pontban. Ebben azt írják: GasztroVác Kft. kérelme a Duna parti sétányok előkertjében vendéglátás céllal építmény építésének lehetősége. A következő mondat szerint a kérelem támogatható, melyhez a 4. mellékletben található javaslatot és beépítési koncepciót adta be a kérelmező. Ugyanezen előterjesztéshez csatoltan az alábbi táblázat is megtalálható, a 8. oldalon, ahol ugye maga az előterjesztő is leírja, hogy a HÉSZ nem teszi lehetővé a Duna-parti sétányok előkertjében építmény létesítését.
Szintén ekkor, 2023.12.13-án a Településrendezési eszközök – beérkezett módosítási kérelmekkel kapcsolatos előzetes döntések_2 néven feltöltött előterjesztésben már megjelenik a Lujza és Koriander Kft. nevében Pajor Levente aláírása is.
Az itt is látható dokumentum szerint Glázer István a Gasztro Vác Kft. nevében fordult 2023. okt. 27-én Matkovich Ilona polgármesterhez a HÉSZ módosításának érdekében. Kérelme alján már ott szerepel Pajor Levente aláírása is, továbbá Ambusné Fogarasi Erzsébet aláírása is. Ugyanebben a városi honlapon megtalálható dokumentumban szerepel Árvay Miklós a Halász-Hajó Kft. kérelme is. A Taskovics Andrea főépítészhez írt kérelmében azt írja, hogy a Halászkert teraszán lévő – általuk több mint 15 éve a tájképbe beillő anyagok felhasználásával felújított pavilon elhelyezkedése érdekében módosítsák az 5062023 (XI.29) önk rendelet 24. § (7) bekezdését.
Kérdéseinkkel megkerestük a GasztroVác Kft. ügyvezetőjét, Glázer Istvánt, Árvay Miklóst és a Remete Étteremhez köthetően Ambrusné Fogarasi Erzsébetet is. Azt szerettük volna megtudni, hogy korábban bármikor terveztek-e létesíteni fedett teraszt, illetve, hogy mit lehet tudni a közösen benyújtott kérelem megszületésének körülményeiről. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.
Matkovich Ilona szeret kivételezni gyermekeivel – volt, hogy a fia telkén vágatta le a füvet a Váci Városfejlesztő Kft. munkatársaival
2023 év végén is a Lujza és Koriander ügye volt a téma a képviselő-testületi ülésen. Mokánszky Zoltán (Fidesz-KDNP) és Csereklye Károly (Vác Városért Választási Egyesület) jobboldali képviselők már akkor is azt szerették volna megtudni Matkovich Ilonától, hogy a HÉSZ tilalma ellenére hogyan építhetett egyik gyermeke fedett teraszt a Duna-parti korzón lévő kávézója elé.
„Mindig úgy járunk el, ahogy szabályszerű. Hatósági ügyekről nem beszélünk nyilvános ülésen” – reagált akkor a váci polgármester, hogy miért csak írásban kapnak választ a kérdésre a jobboldali ellenzék képviselői.
Mokánszky Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az ülés keretében tárgyalt előterjesztésben is szerepel, hogy a HÉSZ szerint nem lehet a Duna-parti sétányok előterében építményt létesíteni: „Feketén-fehéren önök írták ide le, hogy a HÉSZ nem teszi lehetővé a Duna-partisétányok előterében építmény létesítését. Ha nem teszi lehetővé a HÉSZ, akkor hogy épülhetett meg két éve a Lujza és Koriandernél az az építmény, az az üvegkalitka ketrec?” – tette fel a kérdést akkor Mokánszky Zoltán kormánypárti képviselő.
Matkovich Ilona szeret kivételezni gyermekeivel. Az országos botrányt kavart Kőhíd utcai építkezésnél ugyanis, mint ismert a fia telkén vágatta le a füvet a Váci Városfejlesztő Kft. munkatársaival. „Mert megkértük, ez ilyen egyszerű” – indokolta tavaly novemberben a lakosok felháborodására Matkovich.
Lakos: Az önkormányzat nyírta ezen a területen a füvet, sőt a Vác…. hogy is hívják, akik mindenfélét csinálnak a városban? Ők újították fel a padokat és kirakták a heti beszámolójukban.
Matkovich Ilona: Igen, mert mi megkértük őket, hogy csinálják meg, ez ilyen egyszerű.
Lakos: De, ha magánterület?
Matkovich Ilona: Magánterület volt, de mi megkértük, hogy csinálják meg, ennyi történt.
Lakos: A garázssor mögötti területet miért nem csinálták meg? Többször kerestem meg a hivatalt, hogy legyenek szívesek levágni a füvet, mert méteres parlagfű nő rajta.
Matkovich Ilonának nyomon követési kötelezettsége is volt
Imre Zsolt, a Váci Polgári Fórum vezetője 2024 év elején felhívta a figyelmet a közösségi oldalára feltöltött videóban, hogy „a polgármester mint hatásköri címzett településképi engedélyt adott a családja érdekeltségi körébe tartozó Lujza és Koriander vendéglátóhely által benyújtott kérelemnek, az épület előkertjében üzemelő étterem ajtóbejárata fölé árnyékoló szerkezet építésére. Aztán hogy, hogy nem, az árnyékolót egyszer csak üvegkalitka váltotta fel az előkertben.” Megismételte, hogy a Helyi Építési Szabályzat a területi védettség alatt álló Duna-parti épületek előkertjébe semmilyen építmény felállítását nem engedélyezi. Rámutatott arra is, hogy a polgármesternek a településkép védelméről szóló helyi rendelet szerint nyomon követési kötelezettsége van az általa árnyékoló szerkezet építésére kiadott engedély tekintetében.
A jobboldal már 2024 év elején vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a polgármester szabálytalanul építkező családi cége miatt – a baloldal leszavazta
Annak megállapítására, hogy az önkormányzat részéről történt-e mulasztás ebben az ügyben, azt ki és milyen hatáskörben követte el, a képviselő-testület jobboldali tagjai tavaly februárban vizsgálóbizottság felállítását javasolták. A baloldali többségű képviselő-testület, köztük Makrai Zsolt és Ferjancsics László is levették napirendről a kormánypárti képviselők által benyújtott előterjesztést. Az előterjesztők közül Pető Csilla (Fidesz-KDNP) kérdésére pedig választ sem kapott a levétel okáról.
„A baloldalon néma csend fogadta ezt a kezdeményezést, ami azt mutatja, hogy a baloldali vezetés erkölcsileg is megbukott, összezárnak, mélyen összefonódások vannak, amik lehetetlenné teszik az átlátható és törvényes működést” – reagált a vizsgálóbizottság elutasítására akkor Ványai László, a váci KDNP elnöke.
Imre Zsolt a váci baloldalnak: Hogy képzelik ezt?
Imre Zsolt a Váci Polgári Fórum vezetője, tavaly februárban a jelenlévő Inotay Gergely alpolgármester mellett megjelent baloldali képviselőket kérte számon a Váci Polgári Esten:
„Hogy képzelik ezt, tisztelt képviselő urak ott hátul? Két éven keresztül észre se vették, hogy a Duna-parton ott áll ez az üvegkalitka? Amelyiket egyébként taxatíve megtilt a Helyi Építési szabályzat és önök közül egy se volt, aki azt mondta volna a polgármester asszonynak, hogy nézze már meg polgármester asszony, hogyan történt ez?” – szegezte a megjelent baloldali képviselőknek Imre Zsolt.
Az esten ott volt Inotay Gergely alpolgármester, Tótváradi-Nagy Bence, Rozmaring Sándor, valamint Molnár Nándor az Összefogás Vácért képviselői.
Nem csak a Lujza & Koriander üvegterasza épült szabálytalanul, Matkovich családjához köthető hibás társasházak vannak Vácon
Több váci család kereste meg Mokánszky Zoltánt a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjét, tavaly februárban, miután olyan társasházakban vettek lakást, melyeket a váci polgármester Matkovich Ilona fiának, és élettársának a cége épített és melyekről súlyos hibák derültek ki.
A Liszt Ferenc sétányon, a Barabás utcában és a Karcsu Arzén utcában épült társasházaknál a műszaki vezető Ferencz Gellért volt. Ő maga a Liszt Ferenc sétányon lévő társasház esetében részlegesen beismerte hibáit, azokat javítani is kellett. A Barabás utcai társasház esetében a helyszíni bejáráson a tűzvédelmi kérdésekben elismerte, hogy kizárólag EPS-t épített be, azaz nem alkalmazott egyáltalán tűzálló kőzetgyapotot, míg a Karcsu Arzén utcai épület ügyében egyelőre hallgat. Matkovich Ilona és a teljes baloldali városi sajtó ezekről a családjához köthető botrányos, és sok váci családot érintő ügyekről mélyen hallgat.
2024 év végére Matkovich szövetségeseinek is elege lett a család botrányos építkezéseiből, szétesett az Összefogás frakció, Ferjancsics cirkuszról és provokációról beszélt
Később már a polgármester korábbi szövetségesei, köztük volt alpolgármestere Ferjancsics László is megelégelte ezt a szabálytalan eljárást. Tavaly decemberben a polgármester családi cégének szabálytalan építkezési ügye miatt szakmaiatlanságról, az egész váci politikai életre zúduló cirkuszról beszélt.
„Mintha nem lenne a képviselő-testületnek elég baja az előttünk lévő jogszabálysértéssel, szakmaiatlansággal, akkor nem zúdult volna a fejünkre az előző és a mostani testületnek is, talán az egész váci politikai életnek egy politikai cirkusz. Az előttünk lévő előterjesztés még ezt tetézi, mondhatni, hogy provokál” – jelentette ki Ferjancsics László (Összefogás Vácért) Matkovich Ilona szövetségese, az előző testületben alpolgármesteri tisztséget betöltő baloldali önkormányzati képviselő.
Már ezen az ülésen sem fogadták el a képviselők a polgármester gyermekeihez köthető, szabálytalanul felépített Lujza és Koriander üvegezett előetetőjének fennmaradásáért a tulajdonos által indítványozott HÉSZ módosítást. Mivel Matkovich Ilona (Összefogás Vácért) érintett volt az ügyben, így nem szavazhatott.
Még a jelenlegi alpolgármester Kiss Zsolt is elismerte, hogy rossz példa lehet másoknak a polgármester családi cégének szabálytalan építkezése
De nem csak a volt, a jelenlegi alpolgármester Kiss Zsolt is kénytelen volt beismerni, hogy rossz példát mutathat a Lujza és Koriander ügye.
„Valóban egy rossz példa is lehet másoknak, ha valamit úgy csinálok, hogy az nem jó, akkor még fönn is maradhat, ebben egyetértek” – jelentette ki a tavalyi képviselő-testületi ülésen.
Szabó Csaba (Fidesz-KDNP), pedig arra hívta fel a figyelmet múlt év végén, hogy képtelenség elhinni azt, hogy Matkovich Ilona egyszerűen nem vette észre, hogy saját családi cégénél milyen fokú szabálytalanság történt, és Vác egyik legkiemeltebb helyszínén a HÉSZ tiltása ellenére a napellenző helyett egyszer csak épült egy üvegezett fedett terasz.
Önnek ez nem gyanús? – tette fel a kérdést Szabó Csaba a Fidesz-KDNP képviselője, mire Matkovich Ilona úgy reagált: „Nekem nem gyanús uram.”
2025. február 19-én tehát ismét a képviselők elé került az ügy. A 15 fős képviselő-testület tagjai közül a februári ülésen 8 igen 6 nem 1 tartózkodással a képviselők Szabó Csaba javaslatára arról döntöttek, hogy vegyék le azt a napirendek közül Matkovich Ilona váci polgármester családi cége szabálytalan építkezésének ügyét.
Érdekes tény, hogy Inotay Gergely (Összefogás Vácért) alpolgármester nem szavazott a frakcióval, hanem tartózkodott. Meg nem erősített folyosói pletykák szerint Inotay már nem tartózkodik egy irodában a polgármester asszonnyal. Lehet, hogy még tovább szakad a váci baloldal?
Annyi bizonyos, hogy Matkovich frakciótársai éles kritikát fogalmaztak meg a botrányos ülést követően közösségi oldalukon. Makrai szerint kifejezetten szomorú volt, hogy a frakcióüléseken a polgármester családtagjainak ügyét kellett hosszan tárgyalni, de a váci polgármesternek is üzent: „a saját maga gondolatvilágán alapuló hozzáállás és autokratikus vezetési stílus egy polgármesternek nem válik erényére.”