Ha negyedik csütörtök, akkor újra Váci Polgári Est a Piarista Kilátó Központban, ahol ezúttal Áder János korábbi köztársasági elnök érkezik a pulpitusra a sorozatot kezdeményező Rétvári Bence országgyűlési képviselő és Fábián Fédra háziasszony társaságában.
Bőven lesz miről beszélgetni az aktuálpolitika történései kapcsán, de ahogy az ezeken az esteken megszokott, a házigazdák ezúttal is igyekeznek majd minél jobban bemutatni, megismertetni a közönséggel a kérdezett jeles vendéget.
Áder János volt köztársasági elnöknek, feleségével együtt különös kötődése van Váchoz, hiszen a koronavírus járvány vége felé életre hívták a hosszú évekig városunkban szolgáló, itt is különösen tisztelt Regőczi István atyáról, az Isten vándoráról, a világháborús árvák gyámolítójáról elnevezett alapítványukat, melynek küldetése a pandémia nyomán árván vagy félárván maradt gyerekek, fiatalok támogatása egészen a felnőtté válásukig.
Tehát február 27-én újra Váci Polgári Est a Kilátóban, az esemény kezdési időpontja 18 óra.
