Terjedelmes Facebook posztban reagált Ferjancsics László (Összefogás Vácért) baloldali önkormányzati képviselő a botrányos szerdai váci képviselő-testületi ülésre, valamint Matkovich Ilona (Összefogás Vácért) polgármester egy teljes nap hallgatás után közzétett posztjára.
„A városi és családi érdekek szétválasztása eddig sem volt erőssége Vác polgármesterének, úgy látszik, még mindig a szerdai cirkuszuk hatása alatt lehet. Mindenkire, csak saját magára nem mutogat Matkovich Ilona a város új költségvetése kapcsán írt posztjában. Pedig lenne erre oka, mert olyan költségvetési tervet tett le a testület asztalára, amelyben az intézmények valós várható kiadásaiból mintegy 10% hiányzik, az ingatlaneladásból betervezett bevétel teljességgel légből kapott. Olyan elképzelést akart elfogadtatni amely ezen baljós időkben csak 1 (azaz egy!) milliós tartalékot biztosít” – kezdi bejegyzésében Matkovich Ilona egykori szövetségese, korábbi alpolgármestere.
Bejegyzését úgy folytatja, hogy Matkovich másra mutogat miközben képviselőknek hosszú időn át nem adott ki meghatározó adatokat, hiába kérték azt többen.
„Támadva ír képviselőkről, akik megteremtettek egy jelentősebb költségvetési tartalékot. Számonkér döntéshozókat, akik gátat szabtak a pénzherdálásnak. A turizmus és a kultúra „kivégzését” említi, miközben mintegy 800 (!) millióból gazdálkodhatnak ezen területek. Kulturális intézmények ellehetetlenítésről ír, miközben az ezekre vonatkozó módosító javaslatok élére állt. Arról egy sort sem olvashatunk polgármester asszonytól, hogy fontos fejlesztéseket és felújításokat nem szavazott meg, hogy ezek kontójára körömszakadtáig védte azt a több tízmilliónyi összeget, amelyből tanácsadóit fizeti” – mutat rá Ferjancsics László.
Az egyelőre még az Összefogás frakcióban helyet foglaló képviselő ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy hiába ír a polgármester a lakáskasszáról, miközben több mint 100 önkormányzati lakás áll üresen, jórészt a felújítások hiánya miatt.
„Én vagyok a város első embere, itt az történik, amit én akarok!” – mondta a polgármester pár évvel ezelőtt egy hangos szóváltásban. Ha Matkovich Ilonát még mindig ezen gondolatok vezérlik, akkor nem sok jó vár Vácra. Ha a jogszabályok betartásában élen járna, ha munkatársnak tekintene minden képviselőt, szép jövő várhatna városunkra. Az együttműködésre – tapasztalatom szerint – rajta kívül mindenki nyitott. A saját maga gondolatvilágán alapuló hozzáállás és autokratikus vezetési stílus egy polgármesternek nem válik erényére” – zárja bejegyzését Ferjancsics László.
Fotó: Ferjancsics László Facebook