Rosta Zoltán (Mi Hazánk Mozgalom) váci önkormányzati képviselő a szerdai képviselő-testületi ülésen működési kiadásokkal kapcsolatos módosító javaslatokat tett. Kijelentette, hogy megvizsgálva a vitatott megbízási szerződéseket melyeket Matkovich Ilona kötött, azokkal komoly jogi aggályai vannak.
Rosta Zoltán a Mi Hazánk Mozgalom képviselője a működési kiadásokkal kapcsolatos módosító javaslatai között szerepel, az 5. számú mellékletben a pénzügyi, jogi és egyéb szolgáltatások díja soron jogi képviselet költségének 6 millió forintra való csökkentése. A fennmaradó összeget a működési tartalékba kéri átcsoportosítani.
A polgármesteri titkárság soron, szervezési tájékoztatási feladat alsoron nevesített megbízási díjak címen szereplő 36 millió 401 ezer forintot 5 millió 401 ezer forintra javasolja csökkenteni, és 31 millió forintot működési tartalékba szeretne javasolni. Ehhez fűzött gondolataiban elmondta, hogy kérte azokat a megbízási szerződéseket, vállalkozási szerződéseket más képviselő-társaival együtt, amelyek a 2025. évi költségvetési számokat érintik. Múlt héten két részletben megkapta ezeket. Ezekkel a megbízási díjakkal, melyek ezt a 36 millió forintot kiteszik komoly jogi aggályai is vannak a képviselőnek. „Vannak olyan szerződések, melyeket Matkovich Ilona 2024-ben megkötött, 2025-ig terjedő időszakra, de van olyan szerződés is, amit 2029-ig terjedő időszakra kötött meg” – mutatott rá Rosta.
Zsidel Szilvia jegyzőtől ezért azt kérdezte Rosta Zoltán, hogy jogszerű-e az, hogy a polgármester asszony négy évre kötelezettséget vállal hosszútávú szerződés keretében úgy, hogy erről sem a 2025. évi költségvetés vonatkozásában még nem született döntés, további évek költségvetéséről pedig nyilvánvalóan nem születhetett még döntés.
„A határozott idejű szerződéseknek – és ezen szerződések zöme határozott idejű-, lehet egy olyan jogkövetkezménye, hogyha egyik fél felmondja, – jelen esetben mondjuk az önkormányzat felmondja idő előtt-, akkor a másik fél igényt tarthat arra, hogy a teljes futamidőre vonatkozóan a szerződési díjban lévő megbízási díjat megkaphassa. Ez azt jelentheti, hogy mondjuk egy négy éves szerződés vonatkozásában, ha az önkormányzat részéről felmondásra kerül, és nem közös megegyezéssel, akkor a megbízott részéről igény merülhet fel a fennmaradó megbízási díjának a kifizetésére” – mutatott rá Rosta Zoltán.
„Én csak szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy több ilyen szerződésben láttunk ilyen veszélyeket, és úgy gondolom, hogy ezeknek a szerződéseknek az ilyetén való megkötése, hát mondjuk nem volt sportszerű, és akkor finoman fogalmaztam.”
Hozzátette, hogy tekintettel arra, hogy ezen szerződések jelentős része érinti ezt a 36 millió forintos megbízási sort, a javaslata ezért irányult arra, hogy ezt a tervezett összeget drasztikusan csökkentsék.
Tovább folytatva elmondta, hogy a polgármesteri titkárság soron, ünnepség kiemelt rendezvény megbízási díja alsor 7 millió 65 ezer forintra csökken, és a maradék 3 millió forint plusz járulékait szintén az általános működési tartalékba szeretné átcsoportosítani. A marketing tevékenység, arculatépítés, döntés előkészítése, szakértő közreműködés igénybevétele 2,5 millió forintot nulla forintra szeretné csökkenteni és ez az összeg működési tartalékba kerülhet át. „A Városimázs Kft. tevékenységébe pontosan ezek a feladatok tartoznak, nem értem miért kell külső vállalkozóval erre vonatkozóan szerződést kötni, amikor a városi cég hivatalból el kell, hogy végezze ezt a feladatot” – indokolt Rosta. Egyéb kiemelt rendezvények dologi kiadásai soron szereplő 11 millió forintot 6 millió forintra szeretné csökkenteni és 5 millió forint átkerül működési tartalékba. A májusi Európa Fesztivál 5 millió forint csökkenne 2 millió forintra és 3 millió forint átkerül működési tartalékba.