Immár csaknem egy évtizedes hagyomány, hogy a nyár folyamán Vác egy hétre a régi zene játszás hazai, sőt nemzetközi fővárosává válik a Filharmónia Magyarország mesterkurzusokból, koncertekből és családi kiegészítő programokból álló rendezvénysorozatának köszönhetően – az idén sem lesz ez másképp.
Természetesen a 41. Régi Zenei Napok időpontja már megvan, a régi zene játszás kedvelőinek érdemes beírni a naptárba, hogy június 27. és július 5. között rendezi az eseményt a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.
A mesterkurzusok – melyekhez világhírű közreműködőkkel fesztiválkoncertek is kapcsolódnak – remek továbbképzési lehetőséget nyújtanak a magyar és a külföldről érkező hivatásos muzsikusok, illetve az ország valamennyi zeneművészeti egyetemének hallgatói számára.
Kiemelt együttműködő partnerek: Haydneum Magyar Régizenei Központ (melynek működését a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja), Váci Egyházmegye.
Ahogy korábban, úgy az idén is a Piarista Kilátó Központ lesz az eseménysorozat bázisa, itt tartják majd a mesterkurzusokat, a professzorok és a hallgatók koncertjét, a többi hangversenynek pedig a belvárosi templomok adnak majd helyet, köztük a megújult székesegyházzal.