Mint azt Turai Jánostól, a Váci Zsidó Hitközség Raoul Wallenberg-díjas elnökétől megtudtuk, a hitközség és az általa alapított Duna – Ipoly – Galga Oktató-Kutató Központ és támogatóik Raoul Wallenberg utódai címmel pályázati felhívást tettek közzé Vác és a régió középiskolás tanulóinak és az általános iskolák 8. osztályos tanulói számára.
Téma: Vác és a Dunakanyar zsidósága a holokausztban – üldözöttek, bujdosók és életmentők.
A pályázat fővédnöke: Rétvári Bence államtitkár, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.
Segítség a résztvevőknek: mind a 8. osztályos, mind a középiskolás tanulók felkészüléséhez irodalmat biztosítanak a kiírók. Ugyanakkor a nyolcadikos diákok a történelem tantárgy keretében tanulnak a holokausztról, az ehhez használt tankönyvek is segíthetik a témában való kellő elmélyülést.
- A versenyt konzultációkkal és tesztlapokkal, három csoportban bonyolítják a kiírók mintegy két hónapon keresztül, pontozásos alapon.
- Értékelés: A meghatározott értékpontot, vagy azt meghaladó eredményt elért versenyzők értékes tárgyjutalomban részesülnek.
- Ez esetben nem csak egyetlen tanuló részesül elismerésben és tárgyjutalomban, mint a korábbi hasonló, Budapestről vezényelt versenyeken, hanem akár tíz, vagy több jól teljesítő versenyző is díjazott lehet.
- A versenyt külön napon ünnepélyes eredményhirdetés követi, ahol minden résztvevő az elért eredményének megfelelően részesül könyvjutalomban, vagy kap értékes ajándéktárgyat.
- Jelentkezés: vzshhitkozseg@gmail.com.
A kiíró Váci Zsidó Hitközség Raoul Wallenberg-díjas elnöke, Turai János így zárja a felhívást: „A felkészítést pedagógusok végzik. Tisztelettel kérem a pedagógus kollégákat, hogy minél több érdeklődő fiatalt segítsenek jelentkezni és elindulni a versenyen!”