SZABÓ CSABA MEGEMELTE VOLNA A SZÜLETÉSI ÉS A KARÁCSONYI TÁMOGATÁS ÖSSZEGÉT, DE MATKOVICHÉK LESZAVAZTÁK

A Fidesz-KDNP-s Szabó Csaba terjesztette a testület elé, hogy ebben az évben emeljék meg a születési támogatás és a karácsonyi támogatás összegét. A baloldali többség azonban lesöpörte az asztalról a javaslatot.

Az újszülötteknek járó születési támogatást 20 ezerről 25 ezer forintra, a 70 éven felülieknek adható karácsonyi támogatást pedig 8 ezerről 10 ezer forintra emelte volna Szabó Csaba kormánypárti képviselő.

Azt javasolta, hogy az ehhez szükséges forrást tervezzék bele a város idei költségvetésébe.

Kiss Zsolt alpolgármester azonban jött az esetleges társadalmi hatásokkal és következményekkel, mondván, hogy egyelőre nem tudni, mit jelentene az emelés a költségvetésben.

Mokánszky Zoltán Fidesz-KDNP-s képviselő rámutatott, hogy az előterjesztés a váciakról szól, ezért nem szabad sajnálni a pénzt, főleg úgy, hogy az idei költségvetésről februárban fognak határozni. Hozzátette, hogy fizetésemelést kapott a polgármester és az alpolgármesterek is, de most mégis úgy látszik, hogy pont ők azok, akik a váciaktól sajnálják a pénzt.

Kárpáti-Kelemen Katalin kormánypárti képviselő is azt javasolta, hogy a támogatási összegek megemelését tervezzék bele a költségvetésbe.

A többségben lévő baloldal azonban leszavazta Szabó Csaba javaslatait, így nem kapnak több pénzt sem az újszülöttek, sem pedig a 70 év felettiek.