Még a múlt év legvégén a Magyar Tudományos Akadémia Doktori Tanácsa az MTA doktora tudományos címet adományozta Prof. Dr. Tamáska Máténak, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tudományos rektorhelyettesét.
A cím a köznyelvben nagydoktor. A magyar felsőoktatásban a professzori előlépés tudományos mércéje az akadémiai doktori cím (korábban fokozat).
„Az MTA doktora cím akadémiánk egyik legnagyobb becsben tartott, hagyományos értéke, amely független, országosan egységes, magasan kvalifikált szakértők által végzett, nemzetközi követelményeket integráló minőségbiztosítást nyújt” – hangsúlyozta köszöntőjében Freund Tamás, az MTA elnöke.
Freund Tamás azt mondta, hogy aki az MTA doktora lett, azt egyúttal szorosabb kötelék is fűzi az akadémiához. Az eddiginél is jobban odafigyelnek rá, még jobban adnak a véleményére. Ennek különös jelentősége van a sokszor tudományos köntösbe bújtatott áltudományos nézetek térhódításának korában. „Mi, kutatók tudjuk, hogy az ismeretlent fürkésző kérdésekre – tartalmuktól függetlenül – csak egyetlen jó válasz adható: a tudományosan megalapozott válasz” – fogalmazott az MTA elnöke.
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán az aktív tehetséggondozó és -fejlesztő munka során kiemelt szerepet kap a hallgatók bevonása ismereteik gyarapításába, készségeik kibontakoztatásába különböző műhelyek keretében.
- A főiskolán működő kutatóműhelyek: Alternatív pedagógiák módszertani központ; Anna-Joachim program; Anyanyelvi és irodalmi nevelés szakmai műhely; Atipikus fejlődés módszertani központ; Bálint Sándor hagyományőrző kör és műhely; Keresztény neveléstudományi kutatóműhely; Mentálhigiéné és közösségszervező műhely, Sport- és egészségpedagógiai műhely; Szociálpedagógiai műhely; Társadalmi integrációs kutatóközpont (TIK); Tehetségműhely – komplex vizuális művészetek gyakorlata/alkotótábor; Természettudományos nevelés műhely; Térpedagógiai műhely; „Winchester Tale Project” műhely.
- Az AVKF tudományos életét elsősorban a képzésekhez kapcsolódó alkalmazott kutatások folytatása jellemzi.
- Nagy hangsúlyt helyez az intézmény a tehetséggondozásra, támogatják, elősegítik a hallgatói kutatómunkát, műhelyeket, diákjaik aktívan részt vesznek az Országos Tudományos Diákkör tevékenységben.
- Az AVKF támogatja a tehetséges hallgatók kiválasztását és fejlesztését, amelyhez oktatóik széleskörű szakértelme, művészeti és tudományos tevékenysége ad biztos alapot.
- A főiskola gondozásában megjelenő Katolikus Pedagógia és Szociálpedagógia nemzetközi szaklektorált folyóiratok lehetőséget nyújtanak a hallgatók publikációira, s az intézmény ezen túl is támogatja diákjai jelentkezését különböző konferenciákon.
- Korábbról datálódó nagy elismerése az intézménynek, hogy tehetséggondozó tevékenységéért 2015-től jogosult a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Akkreditált kiváló Tehetségpontja cím használatára.