Az adventi időszakban a hagományos rorate misék mellett lelkigyakorlatos alkalmakat, jótékony célú vásárt is tartanak a plébániai közösségek.
Az advent minden hetében hétfőtől péntekig rorate misékre lehet betérni a belvárosi templomokban, a székesegyházban 6 órakor, a Fehérek- és a Barátok templomában egyaránt 6.30-kor kezdődnek ezek a kora reggeli alkalmak.
A kisváci Regőczi-kápolnában péntekenként 16.30-tól igeliturgiát tartanak.
Szombat reggelenként szentmisére lehet betérni a Karolina kápolnába és a Barátok templomába.
Szerda esténként lelkigyakorlatot tart a Regőczi-kápolnában a Verbum Dei közösség, ezek az alkalmak 18.30-kor kezdődnek.
Az alsóvárosi plébánia december 8-án délután 15.00-18:00 között tartja már hagyományos adventi kézműves jótékonysági vásárát – ezúttal a székesegyház oszlopcsarnokában. Az eseményt 2021-ben Görbe József plébános atya kezdeményezte.
A vásár szép kézműves portékáit hétről-hétre ügyes-kezű, idejüket és energiájukat odaáldozó lányok és asszonyok készítik el. A jótékonysági eseményen elkelő portékák eladásából származó bevétel a Szent Hedvig plébániai karitász csoport munkáját segíti majd. A programon jelen lesz Marton Zsolt megyéspüspök is, fellép a nagytemplom Szent Cecília kórusa és a Fehérek templomának Szent Domonkos kórusa.
A Szent Hedvig karitász csoport önkéntesei az adventi időszakban tartós-élelmiszereket gyűjtenek a városban élő nehéz helyzetű családoknak és egyedülálló, magányos embereknek. Főként olyan adományokra lenne szükség, amelyekből egy ünnepi menü teljes egészében elkészíthető (pl. száraztészta, rizs, tésztaszósz, tartós tej, kakaó, lekvár, cukor, só, leveskocka, konzervek, paradicsompüré, lencse, bab, sárgaborsó, édességek). A szegényeknek szánt élelmiszereket december 15-ig lehet leadni a sekrestyében a roráték vagy a vasárnapi szentmisék előtt és után, illetve a plébániákon hivatali időben.