„Haszon”-talan-e a haszontalan idő? – címmel tartotta meg a III. konferenciáját Budapesten az Organikus Pedagógiai Egyesület októberben. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola keretében oktatott organikus pedagógia korunk nevelési kérdéseire, kihívásaira ad hatékony választ, több intézményben alkalmazzák országszerte a módszereit, szemléletét. Az organikus pedagógia egy keresztény értékrendű, érzelmi intelligenciára alapozó (de világnézeti szempontból semleges környezetben is hatékony) pedagógiai szemléletmód.
Uzsalyné dr. Pécsi Rita, az Organikus Pedagógia Egyesület elnöke bevezetőjében felvázolta a konferencia napi programját, amely a haszontalan idő hasznosságára hívta fel a figyelmet. Életünk termőföldje az idő, a mi döntésünk, hogy mire használjuk a hasznos eszközök által felszabadult szabad időnket, kinek a kezében is van az időbankunk?
Az előadások üzenetei nagyon összecsengtek, nekünk magunknak is és gyerekeinknek is alapszükséglete, hogy ne legyen minden percünk beosztva, legyen idő töltekezésre, csendre, kirándulásra, játékra, hiszen minden lényeges dolgot játszva tanulunk. Alkalmazkodnunk kell a gyermek befogadóképességéhez, gyökeresen új pedagógiára van szükség. Neurobiológus, pszichológus, orvos, tanár, lelkipásztor, neveléskutató voltak a konferencia előadói, akik a saját szakterületük oldaláról közelítették meg azt a kérdést, hogy haszontalan-e a haszontalan idő?
Prof. Gerard Hüther neurobiológus videokonferencia keretében osztotta meg véleményét a mai pedagógiáról. Leszögezte, hogy minden gyermek a játékon keresztül tanul, amely időigényes folyamat, amit nem lehet sürgetni, teljesítménykényszer alatt nem lehet eredményesen tanulni. Rossz irányban van a pedagógia: mi határozzuk meg a tananyag mennyiségét, az elsajátítás sebességét, nem alkalmazkodunk a gyerek befogadóképességéhez, a gyermek tempójához. Ezt a modern agykutatásban idomításnak nevezik. A megkövült mintáktól szabadulni kell. A gyermekre fordított figyelem a legjobb tanácsadó.
Kutatás alá vettek olyan eseteket, amikor nyomornegyedből, brutális körülményekből valaki egészséges lélekkel került ki. Azt állapították meg, hogy ha volt egy valaki, aki szerette őt, elkísérte akár rövid ideig is az életben, ezáltal megtapasztalhatta, hogy milyen, ha valaki feltétel nélkül szereti, ez elég volt egy életre ahhoz, hogy nagyszerű emberekké váljanak… A szeretet nem más, mint az a feltétel nélküli indíttatás, amely a szeretett személy kibontakoztatásában érdekelt. Csak az az ember válik valódi pedagógussá, aki szívből szereti a gyermeket. Minden gyerekben és felnőttben találunk valamit, ami szerethető. A jövő pedagógiájában nem a tudás közvetítése a lényeg, hanem a helyes önszeretetben való meggyökerezés. Aki önmagát szereti, mást is képes lesz szeretni és mindent megtesz, hogy akit és amit szeret, az növekedhessen. A kérdés az, hogy tudunk-e elég vonzó életet felmutatni a gyermekeinknek, hogy a digitális eszközök labdába se rúghassanak! A tanítás lényegét így foglalta össze: meghívni, bátorítani, inspirálni. Ehhez a tanároknak bőséges tárház áll rendelkezésére, hogy a tudományok iránti szomjúságot felkeltsék.
Dr. Hal Melinda klinikai szakpszichológus, közgazdász A „semmi” az „valami”? címmel kifejtette: az idegrendszerünket naponta bombázó ingerek között nehéz megőrizni stabilitásunkat, ebben fontos szerepet játszhat az unalom, azaz a semmi. A tanulás segítőivé válhatnak ugyanis az olyan látszólag haszontalan tevékenységek, amelyek ösztönözhetik a kreativitást, mint a rosszalkodás, a csínytevés, mely olyan asszociatív idegpályákat fejleszt, amit más tevékenységek nem. Hagyni kell a gyermeket a szabad idejében önálló cselekvésre, akkor válik kreatívvá, nem akkor, amikor mi minden percét beosztjuk. Hagyni kell, hogy valódi érzelmeket megéljenek, felismerjenek, ezeket meg is tudják fogalmazni, ki is tudják fejezni. A jó hír az, hogy az érzelmi intelligencia életünk végéig fejleszthető.
Dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora Unatkozzunk együtt című előadásában kifejtette, hogy az emberről alkotott képünk nagyon sokat változott az elmúlt pár száz évben. 12 tételben arról beszélt, hogy az idegélettanra és az agykutatásra alapozva a pedagógia mit tart most a legemberibb tulajdonságoknak, amelyek által hiánypótló versenytársai leszünk a mesterséges intelligenciának. Az alapos lassúságunk, a fókuszált és a lineáris gondolkodásunk, az, hogy kíváncsiak vagyunk, nemcsak nézünk, hanem látunk is. Kibogozhatatlanul bonyolultak is vagyunk, és időnként tévutakon járunk, – tévedni, hibázni, bocsánatot kérni csak az ember tud, és ezután újrakezdeni szintén emberi tulajdonság. Különbözőek vagyunk, ezért empatikusnak kell lennünk, és ez szerethető bennünk. Kellő önismerettel kell rendelkeznünk és erre kell nevelni gyerekeinket, hiszen kapcsolatokra is csak mi vagyunk képesek. Nekünk vannak gyökereink, szükségünk van rá, ismerjük, tudjuk, táplálkoznunk kell belőle. Érzelmi és érzéki szükségleteink vannak, és csak nekünk vannak felesleges dolgaink, ezek antropológiai tények. Ha ezekkel nem nézünk szembe és nem tudatosítjuk, akkor nem tudunk valódi választ adni a pedagógiai valós kihívásaira.
Dr. Márky Ádám orvos a normális és a természetes különbségéről beszélt előadásában. Megkérte a teremben ülőket, hogy vegyenek mély levegőt, majd fújják ki. Ez egy természetes folyamat. Viszont ha arra kéri a résztvevőket, hogy vegyenek mély levegőt, majd kifújás nélkül egy újabbat, egy még újabbat és így tovább, az egy idő után nem megoldható. A belégzés ugyanis jó, de a folytonos belégzés már öl, időnkét ki kell fújni, le kell ereszteni. Ennek ellenére a jóléti társadalom mégis ezt teszi: elvárja a folytonos belégzést. Nem a természetes vált normává, hiszen a természetes dolgok állandó változásban vannak: az évszakok, az alvás és ébrenlét stb., hanem a normát tartjuk természetesnek, mindig fenn akarunk lenni, holott az a természetes, hogy hol fenn, hol lenn vagyunk.
Fodor Szilvia előadása elején a mozgás testi, szellemi fejlődésre, érzelmekre, társas kapcsolatokra gyakorolt fejlesztő hatásairól beszélt. E hatások akkor aktiválódnak, ha a sporthoz öröm kapcsolódik. Fontos, hogy 10–12 éves korukig a gyerekek ne egy konkrét sportághoz kötődjenek, hanem általános mozgásfejlődésre legyen lehetőségük. Ehhez elég, ha terepet, lehetőséget adunk, hogy mozogjanak.
Dr. Csáki Tibor atya arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten a hetedik napon megpihent és az embernek azt a parancsot adta, hogy gyönyörködjön abban, amit hat napon át alkotott, pihenjen maga is meg, szemlélje saját életét, hogy az ideje telik-e, vagy csak múlik? Korunk tele van nyüzsgő Mártákkal, pedig szemlélő Máriákra égetőbb szükségünk lenne, ő a jobbik részt választotta Jézus szerint. Nekünk is az élet természetes ritmusa szerint kellene élnünk: a tulipán reggel kinyílik, este becsukódik. A görögben két kifejezés van az időre. Az egyik a kronosz, az elmúló idő; a másik a kairosz, amely gazdagít, telít. Akik csak a kronoszt ismerik, azok folyton új élményt keresnek. Aki ismeri a kairoszt, az ismeri a minőségi idő értékét.
A konferencia végén a kerekasztal-beszélgetés résztvevői – Tereza Worowska a Szentjánosbogár közösség, Papp Zsolt a cserkészek, Horváth Szilárd a néphagyományt művelő Búzaszem iskola és Lux Ambrus a szaléziak képviseletében adtak számot a „haszontalan” idővel kapcsolatos tapasztalataikról: miként jelenik meg a különféle közösségekben a játékra, kirándulásra, néphagyományokra, sportra, mozgásra szánt, „haszon-talannak” tűnő idő.
Hujbert István