Szombaton délelőtt Dr. Varga Lajos segédpüspök aranymiséjére hívott a harangszó a nagyszabású felújítás után két héttel korábban újra átadott Nagyboldogasszony székesegyházba.
A szertartás előtt Marton Zsolt megyéspüspök – vázlatosan felidézve korábbi, kezdeti találkozásait mai egyházmegyei főpásztor társával – többek között így fogalmazott köszöntőjében:
„Egy régi latin mondás magyarra fordítva így fogalmaz: »Mi lesz? Ami van. Mi van most? Ami volt.« Ennek jegyében elmondható, hogy püspök atya gondolkodását jellemzi a régi védelme, megőrzése és átadása az utókornak. Az egyházi törvénykönyvből is ismert, hogy az értékes dolgokkal foglalkozni kifejezés nem pusztán pénzben kifejezhető értéket jelent, hanem egyben hitéleti, történeti, művészeti kiválóságokat. Ő ezeket fedezi fel tehetséges szemmel, és tesz értük, ugyanakkor jótékony célokra is áldoz, bár nem látványosan.”
„Ötven éves papi és 18 éves püspöki szolgálata alatt a lelkipásztorkodáson túl a fentiekben ugyancsak sokat fáradozott, tudományos kutatásokat is végzett és végez most is, számos publikációja látott napvilágot. Szabadjon felsorolni a legfontosabb tevékenységeit. Ide tartozik a különböző állomáshelyein az értékes tárgyak restaurálása, a székesegyházban többek között az oltárképeké. Kiemelendő a Váci Egyházmegye történeti földrajzának kiadása 1997-ben, a pásztói plébánia történetének feldolgozása és kiadása, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ égisze alatt végzett országos plébániai műtárgyfelmérés, az »Ars sacra – a liturgikus művészet kézikönyve« elkészítése, korábban az azóta megerősödött hagyománnyá vált Ars Sacra művészeti hét elindításának segítése. Fontos szerepe volt a Püspöki és káptalani levéltár megvalósításában Beer Miklós püspök atyával karöltve. Kutató munkájában ma is fáradhatatlan, dolgozik például az egyházmegye történetének tudományos alapú összeállításán, kiemelten a szocializmus időszakára fókuszálva.”
Részt vett az aranymisén Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa is, aki tolmácsolta Ferenc pápa köszöntését, apostoli áldását.
Varga Lajos püspököt köszöntve kiemelte: „Minden pap szívében ott kell lennie az Isten és az egyház szolgálatára való önátadásnak, excellenciád megmutatta ezt egész papi életében, és megmutatja az a vágya is, hogy mindig Isten és az egyház szolgálatában maradjon, szolgálva azokat, akiket az úr a lelkipásztori szolgálatára bízott.”
A szertartás szónoka, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek egyebek mellett megfogalmazta: „Püspök atya működését végigkísérte a hűség a lelkipásztori munkához, a hittel és egyházzal kapcsolatos tudományhoz. Az egyháztörténelem területén maradandó alkotások viselik a nevét, de a pásztói plébániai hívek is szeretettel emlékeznek szolgálatára. Foglalkozott az emberekkel, templomot és közösségi házat is épített, megírta a pásztói plébánia történetét is, tudva, hogy egy közösséget akkor ismerünk meg igazán, ha tudjuk, honnan érkezett, és talán érezzük azt is, hogy merre tart. 2006-ban XVI. Benedek pápa nevezte ki püspökké, azóta segédpüspök, általános helynök, prefektusa a könyvtárnak és a levéltárnak. Hálát adunk munkásságáért, papi életéért, azért a példaadó harmóniáért, amivel a történelmi folyamatosság átérzését és az eleven lelkipásztori szolgálatot egyesíteni tudta. Kérjük Isten áldását, hogy hivatását erőben, a kegyelem gazdagságában és lendületével folytathassa mindannyiunk javára.”
A szentmise végén a segédpüspök megköszönte az ünnepi alkalmat minden szervezőnek, minden jelenlévőnek és a lélekben csatlakozóknak, a Váci Egyházmegye főpásztorának pedig azt kívánta, hogy az evangélium szavai szerint őrizze a régit, de úgy, hogy közben Isten egyházában megújulást is teremtsen.
A zenei szolgálatban közreműködött Kecskés Rudolf és Végh Tamás trombitaművész, B. Nagy Tünde ütőhangszeres művész, Bednarik Anasztázia és Gedai Ágoston orgonaművész, valamint Farkas Domonkos vezetésével a Premontrei Schola. Énekelt a Váci Székesegyház Szent Cecília és Ifjúsági Kórusa. Vezényelt Varga László karnagy az OMCE központi igazgatója.