SZEPTEMBER KÖZEPÉN KÜLÖNLEGES NAGYHÉT KÖVETKEZIK VÁCOTT, A NAGYTEMPLOM ÁTADÁSÁRA KÉSZÜLVE

A hét végi hétkápolnai Mária-búcsúval egy különleges, jóval több mint helyi jelentőségű nagyhét kezdődik Vácott, benne a Székesegyház történetéről és legújabb kori, történelmi léptékű felújításáról szóló Konstantin téri utcakiállítással, az Ars Sacra fesztivál más eseményeivel – egészen a nagytemplom szeptember 21-ei újbóli átadásáig, az új oltár felszenteléséig.

Az elmúlt csaknem három évben – több mint két milliárd forintos kormányzati támogatással – rendkívül nagyszabású belső korszerűsítés-szépítés valósult meg a Nagyboldogasszony-székesegyházban, többek között az eredeti architektúra festés rekonstruálásával, a freskók restaurálásával, már ami a leglátványosabb munkákat illeti.

Ugyanakkor – mint azt a pénteken tartott előzetes sajtóbejáráson Marton Zsolt megyéspüspök kiemelte – a Székesegyház felújításának kiemelkedően lényeges része volt a szentélytér megújítása is.

A főpásztor szavai szerint ezen a szent téren belül központi szerepet tölt be az Eukarisztia ünneplésére szolgáló úgynevezett szembemiséző oltár, amely a II. Vatikáni Zsinatot követő liturgikus előírásoknak megfelelően immár a padlótól elmozdíthatatlan, s nem is akármilyen kőből, hanem a törökországi Efezushoz közeli vidékről származó márványtömbből készült áldozóhely lett.

Ezen kívül az Isten igéjének hirdetésére szolgáló, ugyancsak fix ambó (felolvasóállvány) kapott még helyet az oltártérben, valamint a papság és a szolgálattevők részére szolgáló részben régi, részben új ülőbútorzat. A fő templomtér belső felújítása mellett a hétköznapi szentmisék alkalmával használatos oldalkápolna (kanonoki kápolna) liturgikus berendezése is megújult.

A márványtömb, amelyből az oltárt és az ambót faragták, a törökországi Efezushoz közeli vidékről származik. A keresztény hagyomány szerint ez az a hely, ahol Szűz Mária életének utolsó éveit élte, ahol elszenderült, és ahonnan egyenesen a Mennyországba vétetett. Ez azért bír külön jelentéstartalommal a váci Nagyboldogasszony-székesegyház esetében, mert annak egyik titulusa („címe”) éppen a Mennyekbe Fölvett Boldogságos Szűz Mária.

Forrás: Dunakanyar Régió/R. Z.