Az idegenforgalmi főszezon végével, az új tanév kezdetétől és a kalauz nélküli rendszer kiterjesztésével egyidőben kötelező jegyelővételi zónát vezet be a vasúttársaság, ami azt jelenti, hogy a fővárosban, illetve az elővárosi vonalakon – újra – valamennyi vonatra már csak érvényes jeggyel lehet felszállni, vagyis kötelező az elővételi jegyvásárlás.
- Fontos tudni, hogy érvényes jegy vagy bérlet hiányában a pótdíj összege jelentősen megemelkedett, egységesen 25 ezer forint lett a tarifája.
- Természetesen türelmi időszakkal indul a rendszer: azok az utasok, akik a zónában érvényes jegy nélkül szállnak fel, november 2-ig csak figyelmeztetést kapnak és a korábbi, jóval mérsékeltebb összegű pótdíjat kell fizetniük.
- A kötelező jegyelővételi zóna kijelölését követő első időszakban a rendszeres vagy szúrópróba szerű ellenőrzést végző jegyvizsgálók célja ugyanakkor nem a büntetés, hanem az, hogy tudatosítsák az utasokban az új szabályokat, feltételeket.
- Az online jegyváltás mellett Budapest valamennyi állomásán és megállóhelyén, illetve az elővárosi vonalak jelentős részén már a nap 24 órájában biztosított a menetjegy-vásárlás pénztárból vagy automatából, köszönthetően a MÁV-START által az elmúlt években beszerzett 375 jegykiadó automatának.
Ehhez, valamint a kalauz nélküli rendszer bevezetéséhez igazodva a vasúttársaság kötelező jegyelővételi zónát hozott létre, melybe Budapest valamennyi állomása és megállóhelye, valamint – a lajosmizsei vonal nagy részének kivételével – minden, az agglomeráció nagyobb vasúti csomópontjáról induló vonal, illetve annak egy elővárosi szakasza beletartozik.
- A zónán belüli utazáskor egységesedik a pótdíj összege is, illetve szeptember 2-től kivezette a vasúttársaság a korábbi mérsékelt összegű pótdíjat, így a zónában jegy nélkül felszállók már csak 25 000 forintos pótdíj megfizetésével válthatnak menetjegyet a vonatok fedélzetén.
- Az utólagosan rendezett pótdíj összege tavaly decembertől 30 napon belül befizetve ugyancsak 25 ezer Ft, ám 30 napon túl fizetve immár 50 ezer Ft. A pótdíjat csak abban az esetben kell kifizetni, amennyiben valóban lehetséges volt az előzetes jegyvásárlás az adott időben az állomásokon és a megállóhelyeken, tehát nem adódott hivatalosan igazolt személyi, technikai akadály.
Az érintett vasúti vonalszakaszok: 1-es vonal: a Déli, illetve Keleti pályaudvar és Győr között, 2-es vonal: a Nyugati pályaudvar, illetve Rákos és Esztergom között, 30a vonal: a Déli pályaudvar, illetve Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között, 40a vonal: a Déli pályaudvar és Pusztaszabolcs között, 70-es vonal: a Nyugati pályaudvar és Szob között, 71-es vonal: a Nyugati pályaudvar és Vác között, 80a vonal: a Keleti pályaudvar és Hatvan között, 100a vonal: a Nyugati pályaudvar és Szolnok között, 120a vonal: a Keleti pályaudvar és Nagykáta között, 142-es vonal: a Nyugati pályaudvar és Pestszentimre között.
A sorban állás elkerülése érdekében a vasúttársaság javasolja utasainak, hogy menetjegyeiket, bérleteiket elővételben – legkényelmesebben online, a MÁV applikációban, vagy a jegy.mav.hu weboldalon – váltsák meg. A rendszeresen utazók számára pedig az ország- és vármegyebérletek online megvásárlását ajánlják.