KÖZPÉNZBŐL JÓL FIZETETT ÁLSÁGOS NYAVALYGÁS, VÁDASKODÁS BALRÓL, RENDKÍVÜLI TÁMOGATÁSOK ÁLLAMI FORRÁSBÓL

Miközben Matkovich Ilona és balliberális csapata folyamatos siránkozással, az államra mutogatással próbálja magyarázni, hogy erre sincs pénz, meg arra sincs pénz, folyamatosan érkeznek Vácra olyan központi forrású pályázati támogatások, amelyek bizony nagy mértékben javítják a városkassza egyenlegét, lehetőségeit.

A pályázati úton bejövő plusz állami források talán lehetővé tennék, hogy a jobbára állami normatívákon alapuló helyi alapkeretből a mostani silány helyzetnél látványosabb, hathatósabb javításokat, fejlesztéseket valósítson meg a városvezetés.

Ennek többek között az lenne a záloga, ha mondjuk nem tapsikolnának el ellenőrizhetetlen mértékű közpénzt szemérmetlenül népes, a közvéleményt jobbára félretájékoztató média siserehadra, ilyen-olyan elvtársi jutalmazásokra, miegyéb indokolatlan kifizetésekre.

No meg az is, ha új beruházókat verbuválnának Vácra ahelyett, hogy – nyilván politikai haszonszerzés reményében – fúrnak, amit csak érnek.

A város – csakis a kézilabda egyesületeknek köszönhetően – 30 millió forint támogatást nyert el a Magyar Kézilabda Szövetségtől, amit a szérűskerti sportcsarnok rezsiköltségeinek fedezésére lehet fordítani.

Az MKSZ tenderén a kézilabdasportnak helyet adó tornatermek, tornacsarnokok, sportcsarnokok fenntartói, működtetői indulhattak. A pályázat feltételei között szerepelt, hogy az elnyert összeg az intézmények fűtési és világítási költségeinek kiegyenlítésére fordítható. Ezt a pályázatot nyerte meg sorozatban másodszor a Váci Sport Nonprofit Kft., így tavaly 15, idén 30 millió forinttal több pénz jut központi forrásból a rezsiköltségek fedezésére.