SZABÓ CSABA: A KORMÁNNYAL VÍVOTT POLITIKAI CSATÁROZÁS HELYETT A VÁROS FEJLESZTÉSÉVEL KELL FOGLALKOZNI

„Deákvárért szeretnék dolgozni képviselőként is, együttműködve a deákváriakkal, ezért az elmúlt hónapokban jártam a körzetet és több mint 1000 beszélgetés van mögöttem. Ezen beszélgetések alapján állítottam össze a deákváriakkal közös programunkat” – írja Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje a választási programjában. 

Szabó Csaba választási programja:

  1. Amit rögtön megígérhetek, hogy fiatalos lendülettel önöket fogom képviselni, és önökért fogok dolgozni.
  2. Minden lehetőséggel élni fogok és támogatni fogom, ami a város érdekét szolgálja, nem úgy, ahogy Matkovich Ilona és a baloldali vezetés tette, amikor lemondott a multifunkcionális csarnokról, vagy ahogy akadályozták az új szakrendelő építését.
  3. A kormánnyal vívott politikai csatározás helyett a város fejlesztésével kell foglalkozni.
  4. Önöktől és a nagyszüleimtől tudom, hogy több út megújítását már évtizedek óta ígérik, mégsem történt semmi. Véget kell vetni az üres ígérgetéseknek, és el kell hogy jöjjön a tettek ideje.
  5. A csapadékvíz elvezetésével a jelenlegi vezetés nem foglalkozott. Nekünk mindent meg kell tenni azért, hogy a csapadékvíz az árkokban folyjon, és ne a váciak garázsába vagy telkére.
  6. Az utak mellett a járdák javításával és kiépítésével is foglalkoznunk kell.
  7. Még ma is vannak olyan utcák, ahol sötétben kell este hazabotorkálni, ezért szükséges a közvilágítás kiépítése.
  8. A jelenlegi vezetés érthetetlen módon szétverte a váci buszmenetrendet. Az önök bevonásával ezt helyre fogjuk állítani.
  9. A közbiztonságra nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy minden váci polgár biztonságban érezhesse magát és az értékeit. Az első lépéseket már megtettük azzal, hogy megalapítottuk Vácon a polgárőrséget.
  10. Gyerekkorom nagy részét a Béke téren töltöttem, ezáltal tudom, milyen fontos szerepe van egy térnek és egy játszótérnek. Ezért a köztereinket fontos, hogy rendben tartsuk és a játszótereinket fejlesszük. A Béke téren található homokozót én készítettem.
  11. Lehetőséget szeretnék biztosítani arra, hogy minden utcába, ahol a lakók többsége szeretné, fekvőrendőrök kerüljenek kihelyezésre.