OBSZCÉN KÉZJELEKET MUTOGATVA MENEKÜLTEK MATKOVICHÉK TETTEN ÉRT SZÓRÓLAPOZÓI

A váci baloldal nem ismer eszközöket és határokat, ha a kampányról és a jobboldal lejáratásáról van szó. Matkovichék legutóbb azzal buktak le, hogy valótlan tartalmú szórólapokat terjesztettek a Fidesz-KDNP jelöltjeiről, ráadásul felelős kiadó nélkül. A szórólapozókról felvétel is készült, obszcén kézjeleket mutogatva kocsival menekültek, miután rajtakapták őket. 

A stílus maga az ember – szokták mondani. A kampány maga a politikus? – kérdezhetik a váciak. Szemmel láthatóan a baloldal kampánya elsősorban abból áll, hogy lejárató szórólapokat terjesztenek a jobboldali jelöltekről.

A vádakat a jobboldal cáfolta, de a baloldal ezt nem hajlandó tudomásul venni. Ráadásul még ahhoz is gyávák, hogy ezt a saját nevükben tegyék. Kiadóként olykor egy sződligeti nevet tüntetnek fel, legutóbb pedig felelős kiadó nélküli lapokkal szóratták tele a várost. A kiadó hiánya azonban sérti a választási törvényt, ezért rendőrségi eljárás indult az ügyben.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a terjesztéssel sunyi módon Vácon kívülieket bíztak meg, akik a lebukásukkor obszcén jeleket mutogatva menekültek. Matkovichék zsoldosai a középső ujjukkal kommunikálnak, de az agresszív megnyilvánulások sem állnak tőlük távol.

Matkovich Ilona ötéves polgármesterségének tökéletes mintázatát mutatja tehát, hogy agresszív emberekkel terjesztik a lejárató kampány részét képező szórólapokat. A polgármester még ahhoz is gyáva, hogy névvel vállalja ezeket.

Felmerül a kérdés, hogy mit várhat a város egy olyan embertől, aki vagy a Vác és környéke felelős kiadójaként is ismert sződligeti Homonnai Viktória Krisztina szoknyája mögé bújva mocskolódik, vagy teljesen névtelenül, felelős kiadó megjelölése nélkül vádaskodik?

Vélhetően azért nem vállalja a nevét, mert tisztában van azzal, hogy minden vád alaptalan, amit a jobboldali jelöltekre húzott rá. Mivel tudja, hogy hazugságokkal kampányolnak, másra bízza a piszkos munkát. Az egész trükközés annak a nyílt beismerése, hogy hazug vádaskodással akarnak választást nyerni.

Vajon Matkovich Ilona szerint ez az osztrák kisváros szellemisége? Az antiszemitizmus és pedofília után most agresszív aktivistákkal rukkolt elő a baloldal.

A szórólapozók egyike írásban nyilatkozta le, hogy a megbízója Matkovichék Eszes Ádám nevű alkalmazottja volt. Az ügyet a rendőrség vizsgálja.

A Fidesz-KDNP szerint Vácon változásra van szükség az eredményekben is és a stílusban is.