FELELŐS KIADÓ NÉLKÜLI, VALÓTLAN TARTALMÚ SZÓRÓLAPOKAT TERJESZTENEK VÁCON A FIDESZ-KDNP JELÖLTJEIRŐL

Az esetről közleményt adott ki a FIDESZ-KDNP Váci szervezete, amit teljes terjedelmében közlünk.

„2024.05.26-án Vácon két képviselőjelöltünk is találkozott azokkal a szórólapterjesztőkkel, akik jelöltjeinkről valótlan tartalmú anyagokat helyeztek el a váciak postaládáiba.

A szórólapokon nem szerepelt a felelős kiadó, így megsértették a választási kampányra vonatkozó szabályokat, névtelenül rágalmazták jelöltjeinket.

Egyik jelöltünket erőszakkal is megfenyegették, de szerencsére fizikai atrocitásra nem került sor.

A terjesztőkkel történt beszélgetés során felmerült Eszes Ádám, a Váci Hírnök és a vac.hu munkatársának neve a terjesztés megbízójaként.

Hang- és képfelvételek bizonyítják az esetet, melyek alapján megtesszük a feljelentést mind a rendőrségnél, mind a Helyi Választási Bizottságnál.

A FIDESZ-KDNP elfogadhatatlannak tartja, hogy a baloldali városvezetés alaptalan rágalmakkal, megbízottjaik pedig fizikai erőszakkal fenyegetik meg jelöltjeinket. Reméljük, hogy a nyomozás kideríti az igazságot. Az ügy egyértelműen érinti a város vezetését” – áll a közleményben.

Vigh Mihály képviselőjelölt volt az egyik személy, aki találkozott a szórólapterjesztőkkel. Vigh egy videót is feltöltött a közösségi oldalára, amiben többször is felhívta a terjesztők figyelmét arra, hogy jogsértést követnek el. A nő és a férfi azonban félvállról, lekezelően és többször indulatosan reagált.