MATKOVICH ILONA KÉTSÉGBEESVE PRÓBÁL HELYEZKEDNI A POLGÁRMESTER JELÖLTSÉGÉRT

Még mindig nem lehet tudni, hogy ringbe száll-e a polgármesteri székért Matkovich Ilona, vagy kispadról nézi a júniusi választást. Főnöke, Gyurcsány Ferenc ugyanis még mindig nem biztosította őt a támogatásáról. Emellett nem lehet elmenni a nyílt pozícióharcot indított Ferjancsics László mellett sem, akiről sokan úgy vélik, hogy saját listával készül a választásra. Matkovichnak így nem maradt más, csak a remény és a taktikázás.

Nem kérdés, hogy a váci politikai életben Ferjancsics László képviseli a kormánnyal leginkább szembenálló pártot, a Demokratikus Koalíciót. Talán ezért is lehet, hogy a DK még mindig nem állt be Matkovich Ilona mögé, pedig már tavaly novemberben megtehették volna, amikor nyilvánosságra hozták az első polgármester jelölti listájukat.

Az pedig, hogy Matkovich és Ferjancsics között érdekellentétek vannak, nem kérdés. Ferjancsics László nyílt pozícióharcot indított, miután a városi közpénzből fenntartott televízióban cenzúrázták őt. Az alpolgármester kirohanásait a decemberi és a januári képviselő-testületi ülésen is láthatta és hallhatta mindenki. Egyik felszólalását Matkovich Ilona cirkusznak nevezte.

Matkovich Ilona érezhetően félti pozícióját, éppen ezért próbálja azt mutatni, hogy ő együttműködik a térség országgyűlési képviselőjével és a kormánnyal annak ellenére, hogy az elmúlt években épp az ellenkezőjét bizonyította be. Emellett az utóbbi időben élszurkoló lett a közösségi oldalán, ahol gyakran turistaként is feltűnik Vác utcáit járva. Mindent trükköt bevet tehát a szavazatokért. Kétségbeesett próbálkozásaival vélhetően különbözni akar Ferjancsicstól és így remél jelöltséget, valamint győzelmet magának.