
„Idén már lejár minden határidő” – ezt mondta Vác baloldali polgármestere a félbehagyott Bauer Mihály utcai bölcsődéről. Matkovich Ilona még márciusban beszélt arról egy nyílt fórumon, hogy kétséges, elkészül-e a sokak által várt bölcsőde év végéig, ami a beruházás befejezésének végső határideje.
„Biztos tudják, hogy az uniós pénzeket vissza kell fizetni, hogyha az ember nem teljesíti a pályázati feltételeket” – tette hozzá Matkovich Ilona.
A mutyizó városvezetésnek három év és több száz millió forintos támogatás sem volt elég ahhoz, hogy felépítsék a bölcsődét. A beruházásra először 330, majd 240 millió forint érkezett Vácra a kormányon keresztül az uniótól. Ha azonban idén nem készül el az épület, a váciak pénzéből mind az 570 milliót vissza kell fizetnie a balliberális vezetésnek.
A VácOnline erről készült videója itt tekinthető meg.