Felszedték a Gödöllői úti, használaton kívüli sínpárt, amire az önkormányzat nagyon büszke. Ám ezzel megkeserítették az ott lakók életét, mivel megszűnt a 40 km/h-s sebességkorlátozás. Ezt sokan ki is használják és száguldoznak az útszakaszon, veszélybe sodorva ezzel a gyalogosokat és a kerékpárosokat. Egy váci lakos a közösségi médiában akadt ki, nyílt levelében Matkovich Ilona polgármestert szólította meg.
„Kedves Ilona Matkovich! Nagyszerű, hogy szép játszóterük lesz a városi gyerekeknek, örülünk is neki, de mi Máriaudvaron kérhetnénk a mieinknek biztonságos közlekedést az úttesten? Egy zebra, s esetleg egy 60-as tábla nagy segítség lenne ott, ahol naponta rengeteg kamion közlekedik a nagy áruházakhoz 90-nel??” – írta bejegyzésében a váci lakos.
A városlakó arra is emlékeztette Matkovichot, hogy amikor még 2019-ben kampányolt, látszólag megértést mutatott a Gödöllői úton élők felé, akik – a leírtak szerint – azóta is könyörögnek egy gyalogátkelőhelyért.
„Talán emlékszik még Polgármester Asszony, amikor kampányolt, s látta itt ezeket az állapotokat mit mondott? Idézem: Itt rosszabb a helyzet, mint egy kis faluban! S ugye mi egy nagy város részei vagyunk!? Örülünk annak is, hogy azt a szörnyű sínpárt eltüntették, hiszen könnyen kárt okozhat egy autóban, de ugyanakkor most újra lehet száguldozni. S a megengedett 90 km/óra szolid is volt! Ismét említeném Csörögöt, ahol 60-as tábla van végig olyan helyen, ahol nincsenek is házak, viszont van lámpával és zebrával ellátott átkelőhely is! Kicsit sem sajnálom Tőlük sem, de hogy egy nyomorult zebráért évekig kelljen könyörögni? Kiss Zsolt képviselő/alpolgármester Úrtól sem kaptunk erre vonatkozóan választ” – zárta sorait a váci lakos.
Kiss Zsolt tehát a választópolgárok megkeresésére nem reagált, de az önkormányzati televíziónak nyilatkozott a témában. „Hosszas levelezés, egyeztetés, és telefonos beszélgetések során vagyok túl, mire a Közút, a MÁV és a volt orosz laktanya tulajdonosa közötti egyeztetéseknek az lett az eredménye, hogy a Steel-Transz Kft., bevállalta ennek az átjárónak a teljes felújítását, rendbetételét.”
Felmerül a kérdés, hogy ha Kiss Zsolt alpolgármester azt el tudta érni, hogy felszedjék a síneket, azért vajon miért nem tudott az illetékes hatóságoknál közbenjárni, hogy az ott élők biztonsága érdekében korlátozzák a forgalmat?
A váci lakos bejegyzése szinte kommentcunamit indított el a közösségi médiában.
Vannak, akik szerint a Gödöllői úti lakosok problémájának megoldása Matkovich Ilona egy újabb hangzatos ígérete lesz a jövő évi választások előtt.
A városlakók szerint:
„Kis türelem. Hamarosan lesz választás, s újólag megtörténiķ a dolog kilátásba helyezése…..”
„Köszönöm („a bejegyzés írója” – szerk.), hogy ezt ilyen szépen megfogalmaztad mindannyiunk nevében a probléma lényegét. Az ominózus sínpár eltüntetése óta bennem is gyökeret vert a gondolat, hogy ez az “újdonsült” állapot csak fokozni fogja ezt a problémát. Kíváncsi leszek kapunk-e érdemi megoldást vagy marad a hárítás és a szituáció elbagatelizálása…..”
„Teljesen egyetértek, oda mindenképp kellene zebra, sőt, szerintem lámpával. Azt inkább hajlandóak figyelembe venni az autósok. A sínek helyén eléggé rosszul sikerült az aszfalt, kérdés, hogy milyen alapozás történt illetve meddig lesz jó.”
„Ha ez az önkormányzati csűrhe érdemben bármit is tenni akart volna a városért, már megtehette volna az elmúlt években… Helyette föld és építési körzet átminősítéssel, önkormányzati vagyon eladásával és megszerzésével foglalkoztak folyamatosan. Persze meg alibizizéssel, hogy ami az emberek érdeke lenne, azt pont miért nem csinálják. Majd most jön pár, néhány vödör festékkel kivitelezhető hangulatjavító intézkedés a választási kampányra. Ennyi.”