Az első szinte nyáriasan meleg hétvégén az „osztrák kisvárosban” a remekül fizetett városi tanácsnok asszony sem a reggeli kelő nappal, sem a déli verőfényben, sem pedig alkonyatban nem veszi észre ablakából, hogy a mélygarázs feletti terület az össze-vissza csomókban megnőtt fűvel mennyire elhanyagolt képet mutat a városunkról – írta meg és fotózta le egyik környékbeli olvasónk. Idézzük a sorait:
A „méregzöld” képviselő asszony – a szemközti lakók tapasztalata szerint – jó pár reggelen kutyafuttatóként használja a mélygarázs zöldterületét, ebből is észlelnie kellett volna, hogy a körzete milyen elhanyagolt.
A képeink tanúsága szerint úgy tűnik, hogy a Duna-part és pár frekventált hely számít csak Vácon, ezeken már április elején lenyírták a füvet, pedig e feladatra a városi cég mellé – tudomásunk szerint – nem is kis összegre leszerződtetett vállalkozó sem jutott el a mélygarázs fölé.
A baloldali képviselők közül ma senkinek sem fér bele a látóterébe, hogy észre vegye azt, hogy a mélygarázs körül is emberek – választópolgárok! – élnek, talán joggal tartanak igényt a „szépre”, s arra, hogy képviselőik beváltják a nekik tett ígéreteiket.
No de hol van már az ígéretek földje:
- „…. a tegyünk rendet,
- ….rendet a térnek…” szlogenek,
- a magas füvek között centivel a kezükben kampányoló „tegyünkrendetzsoltok” posztok…
és sorolhatnánk még az osztrák kisvárost vizionáló hagymázas fogadalmakat.
Jess Kinga tanácsnok asszony az elmúlt három évben szó nélkül elnézte azt, amit olvasóink rendszeresen szóvá tesznek a hozzánk írt panaszaikban:
- a rendteremtésre hivatottak csak ülnek a padokon a mélygarázs felett és a telefonjaikkal játszanak,
- vagy éppen hosszasan róják fényes nappal a Széchenyi utcai boltokat,
- de azt is megengedik nekik az elöljáróik, hogy a Széchenyi utcai pékségben hosszasan ücsörögve tízóraizzanak.
Ha a környék lakóinak ezen tapasztalatait tévesnek vélik a város vezetői, akkor azt tanácsoljuk, hogy előbb járjanak utána a munkatársaik munkamoráljának, vagy az őket vezetők alkalmasságának.
Egy biztos, a társasházak lakói szerint az elmúlt három évben a park leépült és úgy tűnik, hogy egy külső céggel „feltúrbózva” sem lett jobb a mélygarázs környéki kis zöld területek kertészeti színvonala.