
„Hogyha nem tudjuk elkezdeni április közepéig az építkezést … akkor nagy bajban leszünk” – ezt Vác baloldali polgármestere mondta egy márciusi lakossági fórumon a Bauer Mihály utcai bölcsőde építésével kapcsolatban. Most április közepe van, ezért elmentünk a beruházás helyszínére, ahol nyoma sincs a munkálatoknak.
Év végén minden határidő lejár, legkésőbb december 31-ig el kell készülnie a Bauer Mihály utcai bölcsődének.
A mutyizó Matkovichéknak két részletben kapott 570 millió forintos állami támogatás és három év sem volt elegendő ahhoz, hogy felépítsék a kisgyermekes családok által régóta várt új bölcsődét.
A balliberális városvezetés addig húzta-halasztotta a kivitelezést, hogy a megemelkedett árak miatt most már az önkormányzat anyagi hozzájárulására is szükség van, 218 millió forintos önrészt kell vállalnia.

Az említett lakossági fórumon Matkovich Ilona azt is elmondta, hogy amennyiben nem teljesítik a pályázati feltételeket, vissza kell fizetni a kormánytól kapott támogatást.
Ha ez megtörténik, akkor a váciak pénzéből 570 millió forint megy el a városvezetés hibájából. Emellett hiába várják, nem készül el az új bölcsőde és végérvényesen is kudarcba fullad Matkovichék botrányos beruházása.