
A Váci Dunakanyar Színház alapító-igazgatója, Kis Domonkos Márk irányításával tevékenykedő Déryné Program jeles jubileumhoz érkezett a napokban, hiszen egy újabb vidéki vendégszereplés alkalmával megünnepelhették János vitéz előadásuk századik bemutatóját.
A Jászai Mari-díjas színész-direktor így posztolt a jubileum kapcsán a program közösségi médiás oldalán:
„Immáron túl a 100. előadáson, összességében több mint 18 ezres nézőszámmal. Nem állunk meg, Petőfi Sándor, a János vitéz és a színház szeretetét visszük tovább, előttünk a következő 100, folytatjuk utunkat: Színház mindenkinek!”
A Déryné Társulat által bemutatott János vitéz egy órában mutatja be a közönségnek Petőfi Sándor klasszikusát. Játékos, fiatalos, lendületes előadás ez, mely iskoláskortól az egész család számára szórakozást nyújt. Könnyed humorral fűszerezett, izgalmas, szép produkció.