Vác baloldali polgármestere azt szeretné, ha a jövőben a jelenleginél jobb lenne a köztisztaság a városban – erről maga Matkovich Ilona beszélt a városházi fórumon. Arról azonban megfeledkezett, hogy az önkormányzattól igencsak távol állnak azok az intézkedések, amik a köztisztaságot szolgálnák.
„Szeretném, hogyha a köztisztaság javulna. Ezt az önkormányzat és a lakosság együtt tudja elérni” – szó szerint ezt mondta Matkovich Ilona, amikor beszélgetőtársa, Kegyes Zoltán megkérdezte tőle, hogy mikor lesz Vácból osztrák kisváros, ahogy azt a választási kampányban ígérte?
Matkovich Ilona a 2019-es választás előtt zöld szemléletűnek vallotta magát, de azóta számos alkalommal bebizonyosodott már, hogy szavait nem követik tettek.
A jelenlegi városvezetés megválasztása óta évről évre kapunk olyan fotókat olvasóinktól, amelyeken elgazosodott közterületek láthatók, mintha Matkovichék elfelejtették volna beindítani a fűkaszákat.
Tavaly ősszel egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a Juhász Gyula Általános Iskola előtti területet vastag avarréteg borította, ami balesetveszélyt okozott.
Ezen a tavaly őszi képen pedig az látható, hogy a magántulajdonban lévő lakóházak előtt az ott élők eltakarították a faleveleket, de a városi fenntartású Rózsa kert előtt nyálkás levelek borítják a járdát.
A régi lőtér területén vélhetően illegális hulladéklerakást végeznek Matkovichék – erre a váci Fidelitas elnöke hívta fel a figyelmet idén februárban. Szabó Csaba rögzítette, ahogy a Váci Városfejlesztő Kft. autójáról egy egész platónyi szemetet öntöttek le a dolgozók.
Több, a birtokunkba jutott légfelvétel is bizonyítja, hogy amióta Matkovich Ilonáék vezetik a várost, egyre nagyobb szemétdomb van a régi lőtér területén. Az önkormányzat tulajdonában álló telken a hulladéklerakás és a fák kivágása előtt egy erdő volt, amit a 2019 előtti drónfelvételek is alátámasztanak. Jelenleg művelés alól kivett terület, mégis folyamatosan hordják oda a szemetet.
Matkovich llona egyébként egyszer már megpróbálta a váciakra hárítani a közterületek rendben tartását. 2020 nyarán a járványhelyzetben kapott felhatalmazását a lakosságra tolt közterület karbantartási kötelezettség bevezetésére használta fel.
A döntés azonban törvénytelen volt, a Kormányhivatal törvényességi felhívással élt a váci testülettel szemben. Az indoklás szerint a közterületek karbantartása önkormányzati feladat, így ilyen kötelezettséget nem írhat elő a lakosság számára.