LOMTALANÍTÁS: SZINTE SZÓ SZERINT MEGÁGYAZ A KRITIKÁNAK A ROZMARING-BRIGÁD ÚTON-ÚTFÉLEN

„Ez a mostani, végtelenül uram-bátyám (sőt, fiam-lányom) stílben várost uraló vezetői garnitúra úton-útfélen szinte szó szerint megágyaz a velük szembeni kritikának, amit viszont nem tudnak meghallani, mi több, a „kopasz cenzor” (már jól tudjuk, hogy valójában kicsoda…) közreműködésével el akarnak hallgattatni, némítani, túl akarnak harsogni a hazugságaikkal” – kezdi újabb karcos véleménycikkét a magát most Közéleti Margó néven azonosító olvasónk.

Amúgy írásának ihletadó forrása a lomtalanítási fejetlenség, s innentől következzék olvasónk véleményének folytatása:

„El tudom képzelni, hogy ez a széltoló, jobbára a harácsolásban, másra mutogatásban, siránkozásban elfáradó szivárványos csapat alig várja, hogy állami kézbe kerüljön a települések kommunális hulladékkezelése (gyűjtés, elszállítás). Mert nekik ez sok, az biztos, minden jel szerint nincs elég képességük-tehetségük-kedvük a feladathoz, valszeg nem úgy fogják fel a beharangozott változást, hogy kicsavarnak a kezükből valamit, amihez amúgy hú de nagyon ragaszkodnának. Mi, egyszeri városlakók meg csak remélhetjük, hogy ennél a mostani helyzetnél csak jobb lehet.

Bár Kiss „Tegyünkrendet” Zsolt alpolgármester, a szemétszállítás átalakítását sikertörténetként beállító Rozmaring (Spejbl) Sándor elvtárs és tettestársaik előrelépésnek nevezik a legtöbb szelektívhulladék-gyűjtő sziget felszámolását, ez valójában brutális visszalépés. De kommunális hulladékgyűjtő szigetek is eltűntek itt. Mármint a gyűjtőkonténerek tekintetében, merthogy a placcokra most csak úgy pőrén kerülnek ki a mindenféle szemetek.

A lomtalanítás meg pláne egy párját ritkító káosz a városban így, hogy kampányhetek helyett úgymond bármikor ki lehet tenni az elhasználódott cuccokat, elvben a szolgáltatóval egyeztetve, ám a rögvalóság az, hogy sejthetően elenyészően kevesen egyeztetnek, hanem arra hagyatkoznak a népek, hogy előbb vagy utóbb (itt persze inkább sokkal utóbb) eltakarítódnak a holmik.

Emitt egy ágybetét (megágyazva a kritikának), amott egy kibelezett tévé, megint másutt hűtőgépmaradvány kerül szinte bárhová, szinte bármikor, valahol épp egy roggyant babakocsi, amit hosszú napokig nem tolnak el – egyre többen remélik, reméljük, hogy ennek a városfélrevezető bagázsnak viszont mindenképp el kell tolnia a biciklit.”

A levélben említett tervezet értelmében a változás keretében az állami feladatok körébe kerülhetnek a „hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységek”.

  • Ez magában foglalja a lakossági vegyes és szelektív hulladékgyűjtés (kivéve a gazdálkodó szervezetek ingatlanhasználó háztartási hulladékhoz hasonló hulladék részét képező elkülönítetten gyűjtött hulladékát), valamint lomtalanításkor kirakott hulladék átvételét, gyűjtését, elszállítását, előkezelését, kereskedelmét és kezelésre történő átadását.
  • A hulladékgazdálkodási közszolgáltatással érintett hulladékgazdálkodási létesítmény fenntartása és üzemeltetése is állami feladat lesz.
  • A változtatások egy része uniós jogharmonizáció, de szigorúbban fellépnének az illegális hulladéklerakással szemben is.