ÚJABB VESZTESÉG ÉRTE VÁC ÉS KÖRNYÉKÉT, ELHUNYT MÁNDLI GYULA, VÁC NYUGALMAZOTT KÖNYVTÁR-IGAZGATÓJA

Nagyon nehéz úgy beszélni Mándli Gyula, nyugalmazott váci könyvtárigazgató elvesztéséről, hogy ne rendüljön meg az ember, hiszen ő volt az a fáradhatatlan személyiség, akiről sohasem gondoltuk volna, hogy valaha is eltávozhat közülünk. Sajnos ez most mégis megtörtént! Gyula pár nappal a hetvenedik születésnapja előtt kilépett a mi világunkból.

Munkássága egykoron Vác szellemi életének egyik centrumává tette a Katona Lajos Könyvtárt.

A létező gyűjteményt hihetetlen szorgalmával regionális helytörténeti anyagokkal gyarapította. Egyik saját publikációjából tudhatjuk, hogy rádió és televízió-műsorok archiválását is megkezdték.  A gyűjteményben kétezer könyv típusú dokumentum, majdnem száz szakdolgozat, közel harminc mikrofilm (több évfolyam periodika egy-egy filmen), közel ezer helyismereti videokazetta, 250 kazetta rádióműsor felvétel, 1200 dia- és fényképfelvétel, valamint hatezer feletti apró nyomtatvány került be az archívumba.

Szenvedélyes fotósként megörökített minden fontos eseményt. Fotóarchívuma a gazdag életmű mellett fontos forrása az elmúlt évtizedek helytörténetének.

Meggyőződésünk, hogy Mándli Gyulának az általa vezetett váci könyvtár nem csupán csak egy klasszikus értelemben vett kölcsönözhető könyvek tárháza, hanem egy szellemi műhely, amely olvasónak, kutatónak egyaránt sokat jelent a történelmi szépségű épületben. Egy olyan ikonikus hely Vácott, melyre minden váci büszke lehet a gyermektől a szépkorúig egyaránt. Hogy ez így van, azért Mándli Gyula sokat tett. Köszönet érte és nyugodjál békében!