200 MILLIÓBÓL MEGÚJULT A VÁROSHÁZI TETŐSZERKEZET ÉS MÁRIS BEÁZOTT AZ ÉPÜLET – 0627 VIDEÓ

Idén január végén számoltak be Vác város hivatalos honlapján arról, hogy közel kétszáz millió forintból sikerült egy több évtizedes problémára megoldást találni, miután befejeződtek a Városháza tetőszerkezetének megmentését célzó munkák. Az egy hónappal ezelőtt átadott beruházást követően azonban olyan helyeken történt jelentős mértékű beázás a Városháza épületében, ahol arra a felújítást megelőzően korábban nem volt példa – tudósította a 0627.hu hírportál a közösségi oldalán.

Beázás nyomai a váci Városháza patinás épületében

A 0627 szerette volna még bemutatni a 128-as termet is, ám a stábot nem engedték be, ahol olyan mértékű kárt okozott a beázás, hogy az itt dolgozókat más irodába kellett költöztetni.

Pető Csilla és Mokánszky Zoltán Vác város jegyzőjétől kérte el annak a teremnek a kulcsát, mely értesülések szerint a tetőfelújítást követően jelentős mértékben beázott.

Ezt a termet Zsidel Szilvia jegyző tájékoztatása szerint Vác polgármestere, Matkovich Ilona hozzájárulása nélkül nem mutathatta be a lap stábja.

Újságírói kérdésre, ebben az ügyben írt levélre visszajelzés nem érkezett, és a februári testületi ülést követően sem kapott választ a 0627 a személyesen feltett kérdésekre. Mokánszky Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a beruházásra kapott közel 200 millió forintból meg lehetett volna oldani a tető felújítását.

Matkovich Ilona az egy hónappal ezelőtti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az előző években elmaradt karbantartási munkák miatt az épület több irodája már kisebb esőzések után is beázott, amely fontos dokumentumok károsodása mellett az ott dolgozók tevékenységét is ellehetetlenítette.

Azonban úgy tűnik, a felújítás ellenére most újabb helyeken ázik be a patinás épület.

GRT