Polgármesterünk sokakat megnevettetve országos ismertséget szerzett, amikor felelősségének elhárítására azt állította, mit sem tud a fia tulajdonában álló építési vállalkozás viselt dolgairól.
A botrányos építkezés vihara még javában tombol, de a polgármester már megint bajba került a családjuk vállalkozásai miatt.
Mint kiderült a polgármesteri hivatal elég szép summáért luxus süteményeket és más harapnivalókat, szendvicseket és itókákat is vásárolt a polgármester gyermekeinek reggeliző étterméből, melyben állítólag a saját lánya a cukrász. Ez a hely a váciak körében – sok érdeme mellett – leginkább arról ismert, hogy elég borsosak az árak.
Sokan már azon kuncognak, vajon a polgármesternő most mivel áll majd elő. Talán a gyermekeinek erről a vállalkozásáról sem tudott, és a süteményből sem sejthette, ki verte a habot, mert a lánya otthon teljesen másképp készíti a képviselőfánkot?
Ebben az ügyben azonban ennél komolyabb kérdések is felmerülnek.
- Indokolt volt-e a macaronok, amarettik, pasta di mandolák és más nyalánkságok beszerzése?
- Kiknek az életét édesítette a közpénzből vásárolt sok finomság, és a városnak mi haszna származhat ebből?
- A szendvicseket nem tudták volna a városházi titkárságon jóval olcsóbban elkészíteni?
- Az éhes gyomrokat feltétlenül közpénz-szendvicsekkel kellett megtölteni, nem lett volna mód arra, hogy a szóban forgó vendéglátóhelyre – a Google szerint a városházától 280 méterre – 4 perc sétával átgyalogoljanak, hogy ott ki-ki a saját zsebére, vagy a polgármester meghívására étkezhessen?
- Ha valóban szükség volt a reprezentációs kiadásra, miért nem jutott senkinek az eszébe, leginkább magának a város első emberének, hogy a polgármester családjának étterméből közpénzen vásárolni mindenképpen ellentmondásos és nehezen magyarázható helyzetet teremt?
Ezek valóban fontos és válaszért kiáltó kérdések.
Az őszinte válaszok – ha lesznek – hozzásegítenének ahhoz, hogy becsületesebb világban éljünk.
Engem most mégsem ez az összefüggés foglalkoztat leginkább!
Mert itt, mifelénk az emberek – mivel járda nincs – az autók között cikázva indulnak munkába, bevásárolni vagy más dolgukra. Már magam sem tudom, mióta küzdünk a biztonságos közlekedésért. A türelem elfogyott. Sokan inkább összedobnák a pénzt, mert a polgármesteri hivatalnak nem számít az itteniek élete és biztonsága.
A sütik, szendvicsek és az üdítők árából életet lehetne menteni.
Nagyjából ugyanis annyit költöttek nasira, amiből legalább egy fekvőrendőr – még a vastagon fogó ceruza ellenére is – kijönne.
A luxus süti nem, de a járda és a közlekedés biztonsága közügy. Inkább erre kellene költeni.
Hájas Attila