A HATTYÚ UTCA 28. ALATTI TELEK ÉS KERÍTÉSÉNEK REJTÉLYE, KÉPEKKEL ILLUSZTRÁLVA

Többen felkapták a fejüket a városházi hivatalos médiának a belvárosi szivárványos képviselők önfényező évnyitó kiállásáról szóló tudósítása nyomán közölt cikkünk azon kiemelésére, miszerint sikeresen elbontották a Hattyú utca 28. szám alatti ingatlan testi épséget veszélyeztetően megdőlő kerítését két év után, így most ott megszűnt a közvetlen balesetveszély.

Számos kérést kaptunk telefonon, drótpostán, hogy legalább a VO mutassa meg ezt az „óriási” eredményt képben, ha már a feladat elvégzését is az eredmények közé soroló illetékes képviselő nem állt oda pózolni egyet.

Nos, az olvasók óhaja parancs, íme egy kis képgaléria ennek az intézkedésnek a végeredményéről.

Mivel többen jelezték, hogy maguk is szívesen odaautóznak, leparkolnak a közelben, hogy készítsenek néhány felvételt, inkább megspóroltuk nekik a felesleges kűrt. Hiszen ez a látvány nem ér annyit, hogy adott esetben várakozási sarcot fizessenek érte az utca elején (ezt persze az elhatározástól számított pár hónapon belül bevezették a környéken, szintén a körzet képviselője főszereplésével). Ráadásul a sok kisebb-nagyobb kátyú miatt a gyanútlan autós erre járva (is) erősen kockáztathatja járműve épségét.

Ebben a történetben külön érdekesség, hogy vajon hogyan történt a probléma (hangsúlyozzuk újra: közvetlen BALESTVESZÉLY) észlelése, a baj elhárításával kapcsolatos felelősségfelismerés ingerküszöbig jutása és cselekvésre serkentése, aztán az intézkedési feladat kiadása. Hiszen két évvel ezelőtt már bőven ugyanez a felállás volt az önkormányzatban, mint most. Vajon ki aludt, ki mulasztott itt eddigelé ebben a „mini” ügyben?

Egyébiránt meg szerte a körzetben, és minden más körzetben is jobbára hasonló volumenű „eredményekről” (pardon: kötelező jellegű feladatelvégzésről) számolhatott be az önkormányzat döntéshozó többségű csapata, az alsóvárosi trió tagjai például folyamatosan minden zebracsík feltüsszentést is külön-külön megünnepelnek amúgy, de ettől az eddigi összbizonyítvány még nem kevésbé kettes alá, jóindulattal.