MÁR NEGYEDMILLIÓAN LÁTTÁK MATKOVICH BOTRÁNYOS VIDEÓJÁT

Tarol az interneten az a felvétel, amin Vác baloldali polgármesterét, Matkovich Ilonát számon kérik a Kőhíd parki lakossági fórumon. A videót már 250 ezren nézték meg november végi megjelenése óta.

A lakosok felháborodva panaszkodtak arról, hogy az életük pokollá vált, mióta Matkovich Ilona fiának, Pajor Dánielnek cége elindította a lakópark építését.  Ez tönkretette a nyugalmukat. Már kora reggel zörgésre, kalapálásra, gépek és teherautók berregésére ébrednek. Voltak, akik közölték a polgármesterrel: megbánták, hogy a választáskor rá szavaztak.

Én voltam Matkovich Ilonának az egyik támogatója, aki örült neki, hogy megszavazták. És iszonyatosan rosszul érzem magam, ne haragudjál – és nézek a szemedbe – hogy ilyen megtörténhet a városban úgy, hogy mi érzelmileg motiváltak voltunk, és mindent megtettünk, és örültünk, hogy megválasztottak. És így belénk van taposva” – mondta ingerülten az egyik lakó.

Matkovich azzal próbált mentegetőzni, hogy ő semmit sem tud a fia üzletéről, elmondása szerint nem szoktak erről beszélgetni. A várható nyereségről sem mondott semmit. Szádoczki Imre, a Fidesz váci elnöke portálunknak korábban azt nyilatkozta, hogy Matkovich Ilonát teljesen hidegen hagyja az ott élők tehetetlen dühe és a kétségbeesettségük.

Bármit is mond, csak a dollár jelek peregnek a szeme előtt. A ház fel fog épülni, bárki bármit csinál. A lakásokat el fogják adni, a profit realizálódni fog, minden más elmúlik” – hangsúlyozta Szádoczki.

Pajor Dániel cége egy 37 lakásos, négyemeletes társasházat épít Vácon. A beruházás ellen már az első kapavágás után tiltakozni kezdtek civilek. Nem tetszésüket fejezték ki az építkezés környezetromboló hatása miatt, ugyanis több 50 éves fát vágtak ki azért, hogy a gépekkel birtokba tudják venni a munkaterületet.

A videó itt tekinthető meg:
https://fb.watch/hX_QVYthuL/