PRÓBAÚT: LASSACSKÁN KÖZISMERTTÉ VÁLIK, HOGY ÚJRA LEHET VONATOZNI VÁC ÉS ASZÓD KÖZÖTT

A MÁV december közepén életbe lépett új menetrendje térségünkben egy új viszonylat bevezetését (pontosabban egy korábbi újraélesztését) is magával hozta, hiszen ismét van közvetlen vonat összeköttetés Vác és Aszód között.

Az évzáró két ünnep közé időzített, hivatalosan hétköznapi, de érzetre inkább hétvéginek tűnő próbautunkon azt tapasztaltuk, hogy a turistaforgalom már kezd éledezni, s mint az oda- és a visszaútra vezényelt kalauzoktól hallottuk, hétköznap ugyancsak élénkül a járatok kihasználtsága, hiszen ezek a vonatok sokaknak megkönnyíthetik az ingázó munkába járást is.

Az alig több mint fél órás menetidő – ami azért csak ennyi többek között, mert a Veresegyház felé tartó járatokkal szemben az aszódiak Vácrátótig nem állnak meg – nagyon barátságos, a táj sok szépséget mutat, még így kopáran is, s maga Aszód bizony bőven megér egy misét akár egy egynapos kiruccanás célállomásaként.

Az állomás szinte vadonatújnak hat, alig két éve „csomagolták ki” egy átfogó szépítő-korszerűsítő beruházás után, a kis település is számos látnivalót tartogat a forgolódó
idegennek, de visszatérve a pályaudvarra, rögtön feltűnik egy frappáns ötlet, Petőfi Sándor tisztelete jegyében – váciként mondhatjuk, irigylésre méltó leleményesség a költő itteni kötődését vázoló míves falszakasz.

A régi-új vasúti viszonylat fontos tudnivalóiról mindent meg lehet tudni az aszódi állomáson ki is függesztett összefoglaló utastájékoztatóból.