KIS DOMONKOS MÁRK RENDEZÉSÉBEN SZÍNPADON A SZEMET SZEMÉRT CÍMŰ KORTÁRS DARAB

A Déryné Központ kis színházi műhelytársulata a napokban megtartotta legújabb, Szemet szemért című produkciója ősbemutatóját, Jánosi Ferenc színművét rendezőként a Jászai Mari-díjas Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház alapító-igazgatója, a központ vezetője jegyzi.

A kortárs darab műfaját tekintve a krimi, a thriller és egy családi dráma sajátos ötvözete, misztikus elemekkel fűszerezve, a produkció már decemberben turnéra indul a Vándorszínház alprogramban.

A színdarab alapjául szolgáló dráma a Barangoló drámaírói műhelyben született, írója Jánosi Ferenc, akinek mentora Lukácsy György, aki egyben a dramaturg szerepét is elvállalta, ők a darab ajánlójában így ismertetik a történetet:

„Pál elismert fővárosi nyomozóként visszatér szülőfalujába, ahol brutális gyilkosság történt. Arrogáns viselkedésével azonnal kivívja a helyi rendőrfőnök ellenszenvét, aki vetélytársat lát a visszaérkező férfiban. Szülei halálhíre és öccse ellenséges magatartása kijózanítóan hat Pálra, ám céltudatos nyomozóként beleveti magát a munkába.

Nyomozása során egyre sötétebb titkokra derül fény a kis közösség életében, és Pálnak rá kell ébrednie, hogy a helyiekkel szembeni évtizedes előítélete korántsem volt megalapozott. Ahogy közelebb kerül a szörnyű gyilkosság felderítéséhez, egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy élete fordulóponthoz érkezik. Bár a történet középpontjában a gyilkossági nyomozás áll, a cselekmény egyszerre több síkon játszódik, a realista világ mellett párhuzamosan megjelenik a transzcendentális sík, amely az álmok, látomások világába kalauzol. Ez a kettősség a látványban, a jelmezben és a díszletben is tetten érhető.”

Lukácsy György egy nyilatkozatában korábban elmondta még: A műfaji megkötöttség a darabban csak a felszín, a mélyben egy erős lelki vonulat húzódik meg, és ez a kettő
szépen összesimul a szövegben. Kicsit olyan, mint Umberto Eco: A rózsa neve című regénye, amelyben a nyomozati és a lelki szál együttesen kelt feszültséget.

Kis Domonkos Márk így nyilatkozott korábban a darabválasztásról: A Barangoló drámaíró műhelyben meghirdettünk egy mentorprogramot, melyre összesen negyvenkilenc jelentkezés érkezett. A három ösztöndíjas között volt Jánosi Ferenc. Lukácsy György volt a mentora, aki egy beszélgetés során elmesélte, hogy milyen szépen haladnak. Ekkor még csak jelenetek voltak meg, nem volt teljesen kész a mű, de ezt választottuk a következő előadás alapjául. Elkezdtünk közösen dolgozni, az alapdrámát a társulatra írni. Ez bizony nagy rugalmasságot igényelt a szerző részéről is.

A rendező elmondta még, hogy először rendezett a saját társulatával, hiszen csak a két éve indított Déryné program szervezeti kialakítását, működésének felépítését és megszilárdítását követően kerülhetett előtérbe a művészi, alkotói munka.

– Három síkon játszódik az előadás, amelyek hatnak egymásra. Létezik egy elsődleges értelmezésünk, ahol a szereplők kommunikálnak egymással, a nyomozás folyik. Ezen kívül van egy lelki sík az érzelmekkel és van egy transzcendentális sík. A nyomozónak jelen esetben transzcendentális úton sikerül eljutnia a rejtély megoldásához, ehhez kerestünk és találtunk egy nagyon különös formavilágot Túri Erzsébet díszlettervezővel: egy 3D-s sakktáblát. Ezen rajzolódik ki a történet a néző szeme előtt. Menet közben kipróbáltuk, hogy az egyes szereplőket a sakkbábuk tulajdonságaival ruháztuk fel. Működött, a szereplőink mozgásukban az adott sakkfigurát testesítik meg. Kerülő Gábort kértem fel, hogy írja meg darab zenéjét. Szinte végig szól a zene, bevisz ebbe a különös világba – nyilatkozta Kis Domonkos Márk.

A produkcióban a nyomozót Ivaskovics Viktor formálja meg, a Déryné-társulat tagjai közül a Jászai Mari-díjas Tarpai Viktória, Losonczi Kata, Széplaky Géza, Janka Barnabás,
Havasi Péter, Habodász István, Vas Judit Gigi és Kárpáti Barnabás kapott szerepet, valamint vendégművészként velük játszik még Kaszás Mihály színművész.