Szinte már elszoktunk az őszinteségtől. A Fórum pedig egy rendkívül őszinte és bátor könyv. Sajnos posztumusz kiadás, a könyv 2013-ban befejezetlenül maradt, de a szerző tisztessége a szükséges bátorságot is megalapozta volna a merész őszinteséghez.
Közelmúltunk – jó 30 évvel ezelőtti eseményeit örökíti meg a szemtanú, aki azonban még ennél is több, hiszen formálója is volt a „történelemnek”. Visszaemlékezés formájában írja meg a dicstelen véget ért MDF annál felemelőbb indulását.
A szinte euforikus kezdetekre hamar következik bizonyos fokú kiábrándultság. Hiszen a mozgalmat emberek mozgatják a maguk tudatos, tudatlan, akár szándékolt gyarlóságaikkal. Ilyen emberi gyengeségeknek tudhatók be a nézeteltérések, az összeütközések (érdekek ütközése?), olykor mintha a ’deus ex machina’ szólna bele az MDF összetételébe és ügymenetébe. Talán nem is a tényekben feltáruló részletek szolgálnak a legnagyobb tanulsággal. Rájövünk, hogy úgy általában a dolgok bármily tetszetősnek is látszanak, különös és érthetetlen erők hatnak a mélyben, amelyeknek feltárása, felismerése évtizedeket vehet igénybe: jelen esetben negyed évszázadot.
Felmerülhet a gondolat, hogy szabad-e a közhiedelemmel ellentétben álló dolgokat is elmondani közelmúltunk nagyra becsült alakjairól. Van, aki értékeli az őszinteséget, van, aki inkább marad eszményképeinél, a jól adagolt idealizálásnál. Vérmérséklet, igény, lelkierő kérdése. A lelkiismeretnek szóló tanulság mások példája alapján, hogy tegyünk mindent úgy, hogy évtizedek múlva is kiálljuk az őszinteség próbáját imázs vesztés nélkül.
Sokat lehetne idézni a tanulságokból: maradandó érvényű és meggondolandó egy bölcs ember utólagos megállapítása a 295. oldalon: „Végül nem hallgatható el az a »jóságoskodó« szelídség sem, amit azután kormányzásunk idején alaposan fölerősítve, hibát hibára halmoztunk, szinte megástuk az MDF bukását, kiköveztük a szisztematikus szétveréséhez szükséges utakat. Kiemelt, kövér betűkkel szedettük a nyomtatványban:
„Nem az öklünket, hanem a fejünket emeljük fel!”
„Elutasítjuk a bosszúállás politikáját.”
„Számítunk mindenki szakértelmére!”
És valóban, Für Lajos 2005 őszén így összegzi a véget: „Nem ripacsok, nem kisstílű és sötét múltú intrikusok, nem sajtóüdvöskék és frakciósdit játszogatók által irányított és reklámozott szervezet képe jelent meg előttünk, amikor társaimmal egy mozgalom, a Magyar Demokrata Fórum alapítására és elindítására szántuk el magunkat. És tettük rá életünket, idestova húsz évvel ezelőtt. Aláírás: „Für Lajos, aki a hét »alapító atya« közül talán utolsóként hagyja el a süllyedő hajót; ami nem érdem és nem szégyen, csak szomorú tény.”
ttm
***
Für Lajos, az első szabadon választott Antall kormány minisztere, az MDF alapítója, az 56-os debreceni események alakítója, Vác Város Díszpolgára, a történész élete utolsó évtizedében Nagymaroson élt és alkotott. A Duna partján lévő házában sokszor hajnalig égett a villany, történelmi munkáin dolgozott és számos, hiánypótló kötet született kutatómunkája nyomán, mint a Magyar sors a Kárpát-medencében, Mennyi a sok sírkereszt?, vagy a Ne bántsd a magyart!. De találkozhattunk vele az árvíz idején zsákolás közben, fogadott Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre készülő növendékeket, egy szellemi központ volt a lakása a nyitottak számára.