SZÁDOCZKI IMRE: A VÁROSVEZETÉSNEK ÁLCÁZOTT INGATLANÜGYNÖKSÉGNEK NEM FONTOS A VÁCI KULTÚRA

A VácOnline rovatában Szádoczki Imrével, a Fidesz váci elnökével rendszeresen igyekszünk értelmezni a heti eseményeket. Újra arra kérjük, hogy a helyi jobboldal szemszögéből tolmácsolja olvasóinknak az előző hét közéleti történéseit!

VO: Az elmúlt héten még mindig a deákvári kisposta és az uszoda volt a központi téma a váci közéletben. Kérem, tegye tisztába a dolgokat, hiszen a múlt héten ipari mennyiségű magyarázkodásba kezdett a városházi sajtó és a közösségi média e körül!

NEM a Fidesz és NEM a kormány miatt kellett bezárni az országban több mint 300 postát. Kizárólag az egekbe emelkedő energiaárak az okozói ennek. Mivel hazánk nem önellátó gázból, egyelőre ki vagyunk téve a piac változásainak, amely hátterében jórészt az elhibázott uniós szankciós politika áll. Itt a városban az volt a helyzet diszkrét bája, hogy a polgármesternek fogalma sem volt, hogy kihez kellene fordulni, kit kellene felhívni a helyzet megoldása érdekében. Saját posztja szerint 2 napig nyomkodta a telefont hiába, senkit nem ért el. Abban nyújtottunk segítséget neki, hogy pillanatok alatt megtaláltuk az illetékest és Rétvári Bence segítségével gyakorlatilag időpontot is egyeztettünk neki Fónagy János államtitkárnál. Ő elmondta Matkovich Ilonának a feltételeket, így a labda most az ő térfelén pattog. Anyagi akadály nem lehet, hiszen 2 milliárdot lekötöttek, a havi kamat 15 millió. Ennyit a kivéreztetett önkormányzat című meséről.

VO: A testületi ülésen lesöpörték Pető Csilla javaslatát, hogy Vác is csatlakozzon azon 2551 magyar önkormányzathoz, amely levelet írt az Európai Bizottságnak a szankciók miatt elszabadult energia árakkal kapcsolatban, kérve a Bizottságot a szankciók felülvizsgálatára. Minek látszik ez a jobboldalról nézve?

Ez úgy látszik, hogy a városvezetésnek nem probléma, sokkal egyszerűbb mindenért a kormányt hibáztatni. A magyarországi önkormányzatok több mint 80%-a aláírta, Vác, – követve Budapest példáját –, nem. Lelkük rajta, ez is egyfajta álláspont, bár érthetetlen!

VO: A héten eltűntek a Duna-partról Nagy Sándor szobrászművész alkotásai. Újabb adalék a Vác a Kultúra Magyar Városa cím lerombolásához. Gyakorlatilag az előző ciklus majdnem összes kiállítását, tárlatát az új baloldali kultúraromboló testület bezáratta, megszüntette… Van olyan anyag, amelynek jelenleg még a hollétével sem képesek elszámolni. Mit lehet várni egy Kászonyi kaliberű „kultúra baráttól”, egy  Fehér „arbonyúzos” múltú városi elöljárótól?

A mélyrepülés elkezdődött Kiss Domonkos Márk színházigazgató elüldözésével, majd a színház kiemelt státuszának elvesztésével. Ezek egyenes következményeként a Dunakanyar legnagyobb kulturális eseménye, a V4 fesztivál elköltözött Nagymarosra, folytatódott a Modern Művészeti Gyűjtemény Káptalan utcai kálváriájával. Ezt sikerült megakadályozni, Papp László maradhatott az épületben, pedig a polgármester elég egyértelműen tudomására hozta, hogy ebben a városban ő a főnök és az fog történni, amit ő akar. Valóban igaz, hogy a kultúra nem ingatlan biznisz és a város vezetésének ez nem a szívügye! A városvezetésnek álcázott ingatlanügynökségnek ezek sajnálatosan nem fontos dolgok.

676 nap és 13 óra van hátra és elfelejthetjük a cégeltüntetőt, a pénzhiénát, a sikkasztót, a bukott énektanárt, a perverz váci-nácit, a tolvaj mentőst és társaikat!