RANGVESZTÉS, AVAGY VÁC MOST A KULTURÁLIS ÉRTÉKEK LEÉPÜLÉSÉNEK VÁROSA

A hét eleje óta eltűntek a Duna-parti sétányról Nagy Sándor, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásai, melyeket a Matkovich-rezsim nem nézett jó szemmel, voltak embereik, akik nem átallottak például azzal érvelni korábban a kis szoborpark ellen, hogy elveszi a helyet az épp itt frizbizni, tai-chizni, hempergőzni kívánó néptömegektől – a száműzetés kapcsán egy rendszeres levelező olvasónk ismét karcos véleménycikkel jelentkezett, részben a fotókat is ő készítette.

Fotó: Ribáry Zoltán

„Matkovich asszony lépten-nyomon kérkedik azzal, hogy Vác a Kultúra Magyar Városa kitüntető címmel is büszkélkedhet.

Na ja, mondhatjuk erre, jó régen történt már a cím odaítélése, ezzel szemben most azt kell érzékelniük az egyszeri városlakóknak, hogy innen valahogyan eltünedeznek a kulturális értékek, értékes emberek, események, amióta ez a szivárványos konglomerátum irányít.

Élén a magát számottevő tollforgatónak képzelgő, kóristaként is emlegetett polgármesterrel, „dafkeőakarnokságával”.

Fotó: Ribáry Zoltán

Tényleg csak néhány kiragadott példa a legbántóbb-legfájóbb városvezetői bűnökre a kulturális élet területéről:

Fotó: Ribáry Zoltán

A találóan ingatlanügynökségként is emlegetett városvezetés egyik első intézkedése az volt, hogy elüldözte a Váci Dunakanyar Színháztól az alapító-igazgatót.

Kiss Domonkos Márk az általa életre hívott Vénégy Fesztivált és Színházi Találkozót sem érezte már jó helyen Vácott, át is költözött az egyre ismertebb, egyre több vendéget vonzó esemény a kicsivel fentebbi Nagymarosra.

Fotó: Ribáry Zoltán

Aztán folyamatosan emlékeztetni kell arra a méltánytalan, undorító, aljas hadjáratra, amit a városvezetés, Matkovich vezényletével a jelentős részben erősen váci és dunakanyari kötődésű művészek munkáit felvonultató Modern Művészeti Gyűjteménynek is helyet adó, ki tudja, általuk valójában milyen célra szánt Káptalan utcai épület megszerzéséért folytat(ott), hozzáteszem: a jelek szerint szerencsére eredménytelenül.

És akkor most itt van a szoborpark eltűnése a helyi városvezetői szellemtelenség feneketlen ködében.

Vajon milyen hanyatlást kell még megélnünk ennek a városzüllesztő rezsimnek a regnálása során, lesz-e egyszer megállás ezen a lejtőn?”