VVLSE: NAGYON KELLENE MÉG PÁR BAJNOKI PONT A TÉLI SZÜNET ELŐTT

A korábbról december 10-ére halasztott mérkőzés pótlásával együtt már csak két mérkőzés van hátra a Pest megyei első osztályú bajnokság téli szünet előtti első feléből, jól is jön majd a csaknem két hónapos szünet és felkészülési időszak városunk csapatának, mert mostanra bizony erősen a kiesés rémével fenyegető pozícióba ragadtak a mezőnyben – különösen miután a hét végén ismét vereséget szenvedtek, ezúttal a Nagykátától.

A mérkőzésen nemigen lehetett észrevenni biztató momentumokat a VVLSE részéről, a vendégek elég egyértelműen uralták a mérkőzést, amit végül 3 : 0-ra nyertek meg, és ez még viszonylag hízelgőnek nevezhető gólkülönbség a hazaiak szempontjából.
Az eredeti bajnoki menetrend szerint a következő fordulóban a Pereg vendégeként próbál majd egy kicsit kozmetikázni az eddigi teljesítményen a váci labdarúgó élcsapat.