IGEN GYORSAN GYARAPODIK A MIKULÁSFUTÁSRA JELENTKEZŐK SZÁMA

A szervezőktől kapott legaktuálisabb helyzetjelentés szerint már közel háromszázan előneveztek a december 4-én tartandó Mikulásfutásra, amely a város egyik legjelentősebb tömegsport rendezvénye.

Bíró György főszervező így fogalmaz közleményükben:

„Már két éve szeretnénk újra megtartani a Mikulásfutást, de előbb a vírus, most meg a háború, meg várhatóan a fagyoskodás, szóval mindig van valami a levegőben, de mi most úgy készülünk, hogy december 4-én vasárnap a város főterén – ahol már reggel 8 órától elkezdődik a készülődés – megtartjuk végre az eseményt.

De nézzük csak, hogy aki mozogni akar, ezt milyen távokon teheti meg:
A legkisebbeknek az idén is rendezünk ovis futást, ahol külön futamban futhatnak a kis-, középső- és a nagycsoportosok a Mikulással, és persze mindenki kap valami
ajándékot, aki beér a célba, nem csak a győztesek.

A versenyen várhatóan és reményünk szerint a 2,5 kilométeres bulifutás lesz a legnépszerűbb táv, mivel azt mindenki teljesíteni tudja, ha egy picit összeszedi magát. Ez tulajdonképpen ízelítő a futóversenyből, így lehet kipróbálni és ha megtetszik, jövőre hosszabb távokat is meg lehet próbálni. Azért, hogy minél többen kipróbálhassák a futás örömét, erre a nyúlfarknyi távra ingyen lehet előnevezni, és a győztesek között Mikulásfutás pólót sorsolunk ki a befutók között.

A versenyen az idén is lesznek 5 és 10 kilométeres futamok, ahová azokat várjuk, akik ha nem is rendszeresen, de szoktak futni. A versenyzőknek több kategóriában, 5 kilométeres köröket kell teljesíteniük, attól függően, hogy melyik távot vállalják.

A Mikulásfutás legnagyobb kihívása az idén is a 21 kilométeres félmaratoni táv lesz, amit a legkitartóbbaknak ajánlunk. Persze van lehetőség a csapatban való
teljesítésre is. Ez esetben 4 futónak kell egymás után az 5 kilométeres köröket teljesíteni, tehát ez esetben kell egy csapat!”

A www.futavac.hu oldalon megtalálható minden szükséges információ és az online előnevezést is meg lehet tenni – olcsóbban, mint a helyszíni nevezéssel.

A szervezők önkéntes segítők jelentkezését is várják, csaknem száz önkéntesre lehet szükség ahhoz, hogy minden a legnagyobb rendben, a leggördülékenyebben mehessen a verseny során – a középiskolás csatlakozóknak közösségi munkavégzési igazolást tudnak adni.