


A maximális kapacitást tekintve 500 beteg és 100 fő alkalmazott étkezését megvalósító konyha korszerűbbé válásához, összes munka fázisához harminchárom helyiség ki-, illetve átalakítására volt szükség, köztük új hűtőkamrára is, ezen túlmenően teljesen megújult az épületgépészet, továbbá új használati-víz és tűzi víz hálózat kialakítása, a csatornarendszer és a villamoshálózat rekonstrukciója, zsírfogó, korszerű légkezelő- és fűtésrendszer telepítése, közel 120 féle korszerű konyhatechnológiai berendezés üzembe állítása, a dolgozói étkezde megszépítése tette teljessé a beruházást.
– Az hiszem, mindenki számára fontos látni, hogy a kórházban lépésről-lépésre tudunk előre haladni, egyrészt az épületegységek, az infrastruktúra tekintetében is, a gyógyító munka eszközellátottságának, és itt visszautalok arra, mennyire fontos volt, hogy még a covid-járvány előtt teljesen korszerűsíteni tudtuk az intenzív osztályt, a legjobbkor érkeztek ide teljesen új gépek, a kórház is maximálisan helytállt a járvány legsúlyosabb időszakaiban is, amiért nagy köszönettel tartozunk minden munkatársnak – mondta az államtitkár-képviselő.
Kiemelte ugyanakkor a több éves programként elindított kórházi béremelési sorozat jelentőségét, aminek január 1-jei hatállyal újabb lépése következik az orvosok körében, akiknek a fizetése a két, két és félszeresére növekszik ezzel a kiteljesítéssel, miközben az ápolók bérét is igyekezett jelentősen növelni a kormány, s bíznak benne, hogy ezt ugyancsak tudják folytatni a jövőben is.
– Örülnünk kell a még a szomszédban dúló háború és a háborús szankciók előtt elhatározott és elindított beruházások megvalósulásának. Mindazonáltal természetesen azon vagyunk, hogy az egyik legfontosabb itteni rekonstrukciós feladat, a járóbeteg szakrendelő felújítása is folytatódhasson. Még ha az új, sokkal nehezebbé vált, elsősorban a megnövekedett rezsiköltségek előteremtéséről, kevésbé a fejlesztésekről szóló helyzetben át is kell ütemezni bizonyos beruházási szakaszokat – fogalmazott zárszóként Rétvári Bence.
Dunakanyar Régió/Vác Online