HOGYAN LESZ EGY JÓ ÖTLETBŐL ORSZÁGOS MUNKAERŐPIACI FORRÁS EGY VERSENY KERETÉBEN?

Csütörtökön hetedik állomásához érkezett a PROFI-T-ABILITY Országos Társasjáték Bajnokság Vácon a Kilátóban, mely játékos formában hoz közelebb fiatalokhoz egy szakmát, nevezetesen a logisztikát. Öt szakember megtervezett egy társasjátékot, megismertette olyan nagy cégeket vezető logisztikusokkal, akik a mindennapjaikban jól ismerik a szakma szépségeit és nehézségeit, ezért szeretnének minél hamarabb, minél játékosabb formában, élményre alapozottan eljutni a középiskolás korosztályhoz, hogy megismertessék a gazdasági élet működését, a logisztikában, mint szakmában rejlő kihívásokat.

Az országos társasjáték bajnokságon a Szakképzési Centrumokhoz tartozó iskolák vettek részt, minden régióból három diák jutott tovább, így a döntőt szintén Vácon, a Kilátóban rendezik november 18-án 24 fő részvételével. A jelentős nyereményeket a szponzorok biztosították – a rendezők szerint – azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a pályaorientációban hasznos segítséget kapjanak az érdeklődő növendékek.

Szakemberek véleménye szerint a józan paraszti ész és a normál gondolkodás mellett semmi másra nincs szükség ehhez a szakmához.

Fábián Tamás, Ghibli stratégiai és fejlesztési igazgató, műsorvezető –  Szász Levente, a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja főtitkára – Katona Miklós, a Piarista Kilátó Központ igazgatója – Kossuth József, a BUD Cargo – Budapest Airport Zrt. vezetője

Ezen a versenyen a Váci Szakképzési Centrumhoz tartozó 6 iskola diákjai vettek részt, nevezetesen

  • a szentendrei Petzelt József Technikum és Szakképző Iskola,
  • az aszódi Petőfi Sándor Műszaki Technikum, Gimnázium és Kollégium,
  • a gödöllői Madách Imre Technikum és Szakképző Iskola,
  • és három váci iskola, a Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium,
  • a Selye János Egészségügyi Technikum,
  • valamint az I. Géza Király Közgazdasági Technikum. 

Az izgalmas vetélkedőt egy félórás próbajáték előzte meg, a szünetekben a fiatalok szakemberekkel beszélgethettek, akik különböző nagy logisztikai központok képviselőiként voltak jelen és szponzorálják a versenyt. A váci vetélkedő első három helyezettjei a következők:

  • Tóth-Szurdok Balázs (Boronkay)
  • Fazakas László Péter (Selye)
  • Toldi Arnold (Petzelt)

Gratulálunk a verseny győzteseinek és kívánunk sok sikert a november 18-i országos döntőben.

PROFI-T-ABILITY Társasjáték

Szász Leventét, a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja főtitkárát kérdeztük, hogy honnan a társasjáték ötlete, milyen céllal rendezik meg az országos vetélkedőt?

Minden évben van egy háromnapos konferenciánk, ahol évekkel ezelőtt klubelnökünk, Szabó Zoltán és Bíró Norbert elnökségi tagunk közösen vetette fel, hogy jó lenne készíteni egy társasjátékot, már meg is van az ötlet. Aztán berobbant a Covid, és úgy alakult, hogy lett egy pici időnk. Öten voltunk a csoport magjában, akik elkészítettük a társasjátékot. Igazából a játék célja az, hogy raktárak között kell árut szállítani kamionokkal, melyek 3d-s nyomtatott elemek, gyakorlatilag a valós életet szimulálja. Az áruértékek folyamatosan változnak dobásról dobásra, és nem tudhatjuk, hogy az egyik pillanatban, ami nagyon értékes áru volt, az a közeljövőben hogyan fog változni, mennyi lesz a profit értéke. 

Az országos vetélkedőnek Vác már a hetedik helyszíne, a jövő héten zárunk a miskolci fordulóval, majd november 18-án lesz itt Vácon a döntő a legjobb 24 diák részvételével, minden régióból a legjobb hárommal. A szponzorok logóival, pólóiban fognak ülni a versenyzők, úgy képzeljük ezt, mint a Forma-1-ben. Ilyen hasonlattal szoktunk élni, és gyakorlatilag élményalapú platformon keresztül mutatjuk be pályaorientációs jelleggel a diákoknak, hogy milyen is a logisztika? Logisztikai köntöst is kapott ez a játék, de nem csak erre nevel, hanem stratégiai, üzleti, operatív gondolkodásra is, logikai készségeket is fejleszt.

Rendkívül izgalmas és gyakorlatilag ez az élményalapú kapcsolatteremtés közelebb hozza a támogató vállalatokhoz az iskolákat, a diákokat, meg tudnak ismerkedni olyan nagy cégekkel, akik beálltak a kezdeményezésünk mögé, összesen 24 támogatója van az eseménynek. Minden régióban három partner csatlakozott, és így alakult ki a mezőny. Szándékunk szerint minden évben meg fogjuk rendezni a versenyt.

Hogyan fogadták az iskolák?

Idei évben a szakképzési centrumok kancellárjait kerestük meg közvetlenül, és nagyon nagy örömmel, lelkesedéssel fogadták. Minden régióban összejött a 24 fős mezőny, és a legtöbb helyen igen nagy túljelentkezés volt, így tartalék versenyzők is beléphettek az esetlegesen hiányzók helyére. A kísérő tanárok is nagyon lelkesek.

Minden iskola, ahonnan diákok versenyeznek, egy társasjátékot kapnak. Tehát a jövő évre úgy tudnak készülni, hogy már van náluk egy társas, mivel az idei évben még teljesen ismeretlen volt számukra ez a játék, nem küldtünk előzetesen tájékoztató anyagot sem. Lesz egy félórás próbajáték, ott teljesen elsajátíthatják a szükséges infókat, hogy a három fordulót úgy tudják teljesíteni, hogy kiderüljön, hogy ki a legjobb három versenyző.

Milyen a fogadtatás a növendékek körében?

Nagyon-nagyon tetszik nekik, figyelik egymás lépéseit, örömmel, vidáman ülnek az asztaloknál, és nagyon gyorsan elsajátítják azokat a készségeket, amik szükségesek ahhoz, hogy milyen lépés lehet számukra kedvező, melyek a saját érdekeik? 

Első pillantásra is látszik, hogy a játék lényege, hogy megismerjék ezt a szakmát, és a logisztikai utánpótlás működjön. Jelentkezik a logisztikában is a munkaerőhiány?

Alapvetően igen nagy a munkaerőhiány a kékgallérosok körében is, illetve a fehér gallérosok, tehát az irodisták tekintetében is, szükség van kamionsofőrökre, nagy a hiány a gépjárművezőtőkből, mert ez egy nagyon elöregedő szakma, és komoly kérdéseket vet fel, hogy a közeljövőben hogyan lesz életképes a szállítás, ha nem lesznek fiatalok. Élményalapú, játékos eszközökkel próbáljuk őket megszólítani.  Ez a játék nemcsak a logisztika irányba, hanem pénzügyi, gazdasági területekbe is beavat, illetve egyéb készségeket is fejleszt.

Kívánunk sok sikert ehhez az innovatív kezdeményezéshez, és kívánjuk, hogy minél több fiatal találja meg hivatását ebben a szakmában.

***

A PROFI-T-ABILITY Országos Társasjáték Bajnokság Váci Régiós Selejtezőjének támogatói:

  • Ghibli Cégcsoport
  • BUD Cargo – Budapest Airport Zrt.
  • Boxy Zrt.
  • Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt.

Kiemelt kép: Ribáry Zoltán